Vágólapra másolva!
Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya három újoncnak - Szamosi Tamás, Pomper Tibor, Tokody Tibor - küldött meghívót a Macedónia elleni szerdai (20.15) barátságos mérkőzésre készülő 22 tagú keretbe.

Az új kapitány közölte, hogy nála minden játékos tiszta lappal indul, utalva ezzel a Sebők-ügyre. Gellei néhány szóval meg is indokolta egy-két játékos beválogatását. A két zalaegerszegi, Szamosi és Egressy, valamint az MTK-s Füzi Ákos meghívása egyértelműen a válogatott baloldalának megerősítését célozza, mivel ez pillanatnyilag hiányposzt az együttesben. A Videotonból Pomper jó formája okán került a kiválasztottak közé, míg Király sérülése után kapusposzton akad a legkevesebb gondja a kapitánynak, mivel Babos (Breda), Szűcs (Ferencváros) és Végh (Videoton) egyaránt kitünő formában van.

Kérdésünkre, miszerint befolyásolta-e válogatási szisztémáját az a tény, hogy a macedónok elleni meccsre a megszépült újpesti-stadionban kerül sor, s netán ezért nincs több Fradi-labdarúgó a keretben, a kapitány ezt válaszolta: "Nem emiatt van most csak Szűcs a keretben, hanem azon egyszerű oknál fogva, mert a zöld-fehérek mostanában nincsenek a legjobb formában. Ugyanakkor Dragónert és Gyepest biztonsági tartaléknak jelöltem, utóbbi egyébként játszik az utánpótlás együttesben, idővel pedig meggyöződésem, hogy az A-csapatban is helyet szorít majd magának."

Gellei kedves szavakkal méltatta elődje, Bicskei Bertalan és stábjának munkáját, majd hozátette: a világon mindenütt bevett szokás, hogy az új edző megszokott munkatársaival szeretne dolgozni. Gellei segítői közül Dajka László, a Békéscsaba trénere nem tudott jelen lenni a bemutatkozáson, Tamás Gyula kapusedző, valamint Elekes József, a másik pályaedző, továbbá dr. Lejkó Dezső, a válogatott orvosa azonban pár mondatban vázolta elképzeléseit, akárcsak Magyar Zoltán, aki a macedónok elleni találkozót követően Sallói István helyett lesz az A-válogatott menedzsere.

Az említett Sallói és Kutasi Róbert sajtófőnök pedig nyugodt szívvel köszönhetett el, hiszen mindketten korrekt és alapos munkát végeztek a válogatottnál, majd egybehangzóan jelentették ki, hogy nincs bennük tüske a távozás miatt, sőt, a jövőben is szívesen dolgoznak a válogatottért. Sőt, mint mondták, biztosak is abban, hogy még lesz erre lehetőségük.

Az A-válogatott kerete:
kapusok: Babos Gábor (NAC Breda), Szűcs Lajos (Ferencváros), Végh Zoltán (Videoton)
védők: Bodnár László (Dinamo Kijev), Pomper Tibor (Videoton), Kuttor Attila (Debrecen), Juhár Tamás (Vasas), Sebők Vilmos (Energie Cottbus), Mátyus János (Energie Cottbus), Szamosi Tamás (Zalaegerszeg)
középpályások: Pető Tamás (NAC Breda), Böőr Zoltán (Debrecen), Lendvai Miklós (Charleroi), Dárdai Pál (Hertha BSC), Füzi Ákos (MTK Hungária), Egressy Gábor (Zalaegerszeg), Lisztes Krisztián (Werder Bremen), Dvéri Zsolt (Újpest)
csatárok: Tököli Attila (Dunaferr), Kabát Péter (Göztepe Izmir), Ferenczi István (MTK Hungária), Tokody Tibor (Újpest)
biztonsági tartalékok: Dragóner Attila (Ferencváros), Pető Zoltán (Újpest), Waltner Róbert (Zalaegerszeg)

Az együttes tagjai vasárnap 11 órakor találkoznak a margitszigeti Thermál Hotelban és itt készülnek a Megyeri úti összecsapásra.

Az utánpótlás (U21) válogatott szintén szerdán, 15.30-kor az Üllői úton találkozik a macedónokkal. Mivel az együttesnek nincs kinevezett szövetségi edzője, ideiglenes jelleggel - az Olaszország elleni Eb-selejtezőhöz hasonlóan - Dunai Antal ül le a kispadra.

U21-es névsor:
kapusok: Takács Tamás, Erdélyi Miklós
mezőnyjátékosok: Szélesi Zoltán, Udvari Tamás, Korolovszky Gábor, Gyepes Gábor, Nagy Gábor, Lőw Zsolt, Polonkai Attila, Bognár Zsolt, Farkas Balázs, Szalai Tamás, Halmosi Péter, Terjék Lajos, Tóth Balázs, Buzsáky Ákos, Kanta Szabolcs, Fehér Miklós, Bajzát Péter, Szabics Imre

A játékosok vasárnap 10.30-kor találkoznak a Népstadion toronyépületében, ahonnan a tatai edzőtáborba utaznak és ott készülnek fel a mérkőzésre.

Bánki József

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!