Saját elmondása szerint túllendült a lelki mélyponton Szűcs Lajos, a Ferencváros kapusa, aki a két héttel ez előtti Üllői úti botrány miatt kénytelen volt lemondani a válogatottságot is. A zöld-fehérek hálóőre a klub súlyos büntetéséről, személyes terveiről és pszichés állapotáról a következőket mondta.
"Köszönöm az érdeklődést, egyre jobban vagyok, kezdem túltenni magam az elmúlt időszak eseményein, egyértelműen sokat segített, hogy a családdal végre sok időt tölthettem együtt" - kezdte Szűcs, majd ekképp folytatta. "Rettenetesen megviselt az utolsó fordulóban történt botrány, de most már azon veszem észre magam, hogy várom, mikor kezdődik a felkészülés."
"A válogatottnál nagyon sajnáltam Király Gabit, amikor megsérült, majd szurkoltam Végh Zolinak, és örülök, hogy a csapat megnyerte ezt a rendkívül fontos, lettek elleni selejtezőt, ráadásul Szabics és Gera révén ferencvárosi gólokkal. Ugyanakkor most is azt mondom, képtelen lettem volna a játékra koncentrálni, ezért kértem Gellei Imre szövetségi kapitányt, inkább engedjen el a táborból."
"Tisztában voltam azzal, hogy a klub súlyos büntetést kap az utolsó fordulóban történt balhé miatt, ám az egy futballista halála, ha zárt kapuk mellett kell játszania. Nincs szörnyűbb, mint üres lelátók előtt labdázni. Ráadásul, nálunk a Fradinál a közönség a csapat tizenkettedik játékosa, azaz ősszel komoly hátrányban leszünk a vetélytársakkal szemben. Arról nem is beszélve, hogy az ismert események után a kiszemelt futballisták nagy része nem igazol az Üllői útra."
Bánki József