A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl
Vágólapra másolva!

Az egyik legerősebb csoport, hiszen a két topligás klubon kívül két olyan gárda szerepel itt, amely már évek óta rendszeresen ott van a BL-ben, és kisebb-nagyobb sikereket el is ért.
Ettől függetlenül az előző kiírás döntőse, a Juventus FC számára a továbbjutás kötelező feladat, különösen, mert a torinóiak a nyáron még tovább erősödtek Nicola Legrottaglie, Stephan Appiah és Fabrizio Miccoli megszerzésével. És mivel David Trézéguet is felépült sérüléséből, így a Zebrák a lehető legjobb összeállításban vághatnak neki a sorozatnak, amelyben a céljuk nem is lehet más, mint a végső győzelem.

Más a helyzet a Real Sociedadnál, amely története során először léphet pályára a Bajnokok Ligájában, és a spanyol együttesnél valószínűleg minden egyes mérkőzést kisebbfajta ünnepnek fognak majd fel. Mivel a baszkok csatárproblémákkal küszködnek (Nihat Kahveci, Darko Kovacsevics és a frissen igazolt Li Csun-Szo is sérüléssel bajlódik), így nem lesz egyszerű dolguk, de a hazai pálya előnyét kihasználva odaérhetnek a második helyre.

Utóbbiban bízik egyébként a Galatasaray SK és az Olimpiakosz is, mindkettő, elsősorban fanatikus közönsége miatt, félelmetes ellenfélnek számít hazai pályán, ami azt jelzi, hogy ebben a csoportban minden egyes idegenben szerzett pontnak fokozott értéke lesz. Az Olimpiakosz hazájában már nyolc éve sorozatban bajnok, de az elnök, Szokratesz Kokkalisz a nemzetközi porondon is szeretne sikereket elérni, ami eddig egyszer sem jött össze - a BL-ből való kiesést általában edzőmenesztés szokta követni, így ha Oleg Protaszov meg akarja őrizni állását, akkor csapatának nem ártana továbbjutni. A Galatasaray mesterének, Fatih Terimnek ettől nem kell tartania, hiszen ő élő legendának számít a törököknél, de egy esetleges második hely neki sem jönne rosszul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!