"Az első félidőben akadtak problémák a játékunkkal, de a szünet után már tetszett a csapat teljesítménye. Nagyon örülök az eredménynek, ám a találkozó hajrájában több könnyelmű megoldást láttam, ami nem helyénvaló. A vb-selejtezőkön meg kell próbálnunk az első sípszótól az utolsóig teljes erőbedobással küzdeni" - értékelt a német szakvezető a 3-0-s sikerrel zárult összecsapás után.
Kollégája, a szintén német Berti Vogts érthetően rendkívül csalódott volt: "A sok sérülés befolyásolta teljesítményünket, de ez nem lehet magyarázat a gyenge játékra. Ellenfelünk megérdemelten nyert, kifejezetten jól futballozott. A vb-selejtezőkig a játék minden területén sokat kell javulnunk." Érdekesség, hogy a skótok nyolc éve nem nyertek barátságos mérkőzést a Hampden Parkban.
A magyar csapat játéka reménykeltő volt a vb-selejtezők szeptember 4-i kezdete előtt, amikor is Zágrábban Horvátország lesz az ellenfél. Négy nappal később hazai pályán Izlandot fogadja majd Matthäus együttese.
(MTI)