Wayne Rooney (angol, Manchester United)
A Vörös Ördögök üdvöskéje még alig múlt húszesztendős, de máris a világ legjobbjai között emlegetik, teljesen jogosan, az idei esztendőben nyújtott teljesítménye legalábbis erre predesztinálja. Főleg tavasszal ment neki jól a játék, amikor is Ruud van Nistelrooy sérülése miatt a megszokottnál is nagyobb teher hárult rá klubjában, hiszen ő volt az első számú gólfelelős a Unitednél, és Rooney ennek igyekezett is megfelelni: a bajnokságban az év első felében hétszer volt eredményes, az FA-kupában pedig három találattal járult hozzá ahhoz, hogy a MU bejutott a fináléba.
Az ősszel aztán Van Nistelrooy visszatért a pályára, és Rooney amolyan kötetlen szerepkört kapott Sir Alex Fergusontól, aminek köszönhetően egyre többet lép vissza a középpályára labdáért, és lendületből tudja rávinni a játékszert a védőkre. A jelenlegi szezonban eddig négyszer volt eredményes a Premier League-ben, egyszer a debreceniek kapuját is bevette a Bajnokok Ligája selejtezőjében - és kihagyhatatlannak számít a Manchester United kezdő tizenegyében. De ugyanezt elmondhatja magáról az angol válogatottban is, ahol ugyan a vb-selejtezők során nem volt eredményes, de a brit sajtó el volt ájulva a teljesítményétől - a legutóbbi, argentinok elleni barátságos mérkőzésen például jobbnak értékelték produkcióját, mint a hajrában két gólt szerzett Michael Owenét!
Az egyetlen hátránya még mindig a heves természete, fegyelmezetlensége: a válogatottban eltiltás miatt volt kénytelen kihagyni az osztrákok elleni selejtezőt, a MU-ban pedig a Villarreal CF ellen kapott teljesen feleslegesen piros lapot reklamálásért.
Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan)
A tavalyi győztes az idén valamivel eredménytelenebb esztendőt zárt, de ezzel együtt az ötvenes listára való felkerülése nemcsak a 2004-es diadalnak szólt, hiszen Sevcsenko 2005-ben sem futballozott rosszul. Rögtön az év első bajnoki mérkőzésén betalált a Lecce ellen, majd ezt követően hosszabb kihagyásra kényszerült, és az AC Milan ezen időszak alatt tetemes hátrányt hozott össze a Serie A-ban a Juventus FC-vel szemben.
Az ukrán támadó felépülését követően folytatta a gólgyártást, így a bajnokság erre az esztendőre eső részében hét találatot ért el, a Bajnokok Ligájában pedig nagyon fontos gólokat ért el: az FC Internazionale elleni negyeddöntőben mindkét mérkőzésen eredményes volt, de betalált a PSV Eindhoven hálójába az elődöntőben is. A fináléban úgy tűnt, hogy átengedi a főszerepet Hernán Crespónak és Kakának, hogy aztán a hosszabbításban megint középpontba kerüljön: előbb egy elhibázhatatlannak tűnő ziccert püfölt Jerzy Dudekbe, majd a büntetőpárbajban hibázott, így a trófea Liverpoolba került.
A nyáron azonban sikerült túltennie magát a csalódáson, hiszen a jelenlegi szezont pazar formában kezdte, hét forduló alatt ötször volt eredményes a Serie A-ban, és a BL-ben is betalált a milánóiak első két csoportmeccsén - majd kisebb sérüléséből visszatérve a minap a Fenerbahce ellen mesternégyest vágott! Ami a válogatottat illeti, vezéregyénisége volt a világbajnoki szereplést kiharcolt ukrán nemzeti tizenegynek, az idei év során két gólt ért el a címeres mezben. Korábbi érdemeire való tekintettel könnyen lehet, hogy bekerül az első tízbe.
John Terry (angol, Chelsea FC)
Az Aranylabda-szavazáson a hátvédek általában nem szoktak előkelő helyen végezni, de könnyen lehet, hogy Terry az idén befér majd az első ötbe, hiszen teljesítménye kiemelkedő volt mind klubjában, mind a nemzeti tizenegyben. Akárcsak Lampard, ő is kihagyhatatlannak bizonyult a londoniak kezdő tizenegyéből, és a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte. Hatalmas szerepe volt abban, hogy a Kékek a tavasszal alig kaptak gólt a Premier League-ben, és magabiztosan gyűjtötték be az angol bajnoki címet, a BL-ben pedig még egy gólt is sikerült fejelnie: az FC Barcelona elleni negyeddöntő visszavágóján ő szerezte a továbbjutást eldöntő negyedik londoni találatot.
Az angol újságírók őt választották meg az előző idény legjobb játékosának Angliában, de ha így folytatja, akkor a mostani szezonban is esélyes lehet erre a címre, hiszen ugyanolyan kiválóan futballozik, mint az év első felében. Eddig egyetlen másodpercet sem hagyott ki a bajnokságban, és szinte hibátlanul játszik a védelem tengelyében. Mindennek köszönhetően a válogatottban is meghatározó játékosnak számít, bár előfordult, hogy a három világklasszis középhátvéd (Terry, Sol Campbell, Rio Ferdinand) közül Sven-Göran Eriksson éppen őt hagyta ki.
Nagy kérdés, hogy mennyiben fognak megoszlani a szavazatok közte és Lampard között, azonban bárhogyan is legyen, mindenképpen ott a helye az élcsoportban.
Lilian Thuram (francia, Juventus FC)
A torinóiak védője ugyan nem zárt rossz esztendőt, ám az ötvenes listára való felkerülése minden bizonnyal nagy részben annak is köszönhető, hogy az ősszel visszatért a nemzeti tizenegybe. Az év első felében akadt egy-két mérkőzés, amelyen bizony teljesítménye elmaradt a tőle megszokottól (januárban például egy öngólt is vétett), de azért alapvetően nem ez volt a jellemző: biztos pont volt a Zebrák hátsó alakzatában, és Fabio Cannavaróval remek védőpárost alkotva nagyban hozzájárult Fabio Capello együttesének bajnoki címéhez.
Hasonló a helyzet ősszel is: egy-egy mérkőzésen ugyan akadnak nála kihagyások, de összességében véve még mindig a világ egyik legjobb hátvédjének számít. Az igazán nagy szenzációt vele kapcsolatban a válogatottba való visszatérés jelentette, már csak azért is, mert még a nemzeti tizenegyben való újbóli pályára lépése után is úgy nyilatkozott, hogy igazából ő nem is akart megint játszani a címeres mezben.
Visszatérése nem is volt tökéletes, elvégre az elefántcsontpartiak elleni találkozón 23 perc után sérülés miatt cserét kért, s ezt követően klubjában is ki kellett hagynia pár összecsapást, de azóta mindegyik válogatott mérkőzésen ott volt a kezdő tizenegyben, és tagadhatatlan, hogy vele stabilabbá vált a franciák hátsó alakzata.
David Trézéguet (francia, Juventus FC)
Az év elején klubjában nem nagyon ontotta a gólokat: ugyan januárban eredményes volt a Serie A-ban, de következő bajnoki találatára egészen májusig kellett várni - akkor viszont az AC Milan elleni szuperrangadót döntötte el, és ezzel nagyon fontos szerepet játszott a scudetto megszerzésében. A jelek szerint az előző idényben a fontos gólokra specializálta magát, hiszen a Bajnokok Ligájában is csak egyszer volt eredményes a tavasszal, azt viszont a Real Madrid elleni negyeddöntőn érte el, és csapata ezzel dolgozta le az első mérkőzésen összeszedett hátrányát.
A bajnoki hajrában aztán háromszor vette be az ellenfelek hálóját, így a 2004-2005-ös szezon második felét öt találattal zárta - és ha nem lett volna sérült, akkor valószínűleg többször talált volna be. Ezt már csak azért is valószínűsíthetjük, mert ősszel, amikor rendszeresen ott van a kezdő tizenegyben, meglehetősen gyakran eredményes, az eddig lejátszott 13 forduló alatt kilenc gólt ért el a Serie A-ban. Ehhez a Bajnokok Ligájában máris hozzátett négyet, a Bayern München elleni rangadót például az ő két treffelése döntötte el, és a csoportban mind a három ellenféllel szemben eredményes volt.
Ami a válogatottat illeti, sérülése miatt a nemzeti tizenegyben csak kevés mérkőzésen szerepelt, de még így is jó volt két gólra. A svédek elleni barátságos meccsen és az izraeliek elleni vb-selejtezőn talált be, utóbbi mérkőzésen azonban ki is állították, így eltiltás miatt is hiányzott a csapatból.
