Michael Owen (angol, Real Madrid és Newcastle United)
Az angol csatár egyike azon jelölteknek, akik csak nevük, illetve korábbi győzelmük miatt kerültek fel az ötvenes listára. Az, hogy a 2005-ös esztendőben Owen semmilyen trófeát nem nyert, még nem jelentené feltétlenül azt, hogy rossz teljesítményt nyújtott, és tulajdonképpen az a tény, hogy a Real Madrid színeiben az ősszel hét gólt ért el a bajnokságban, miközben alapvetően csak cserének számított, nem is rossz ajánlólevél - ugyanakkor hasonló mennyiségű találatot számtalan más futballista is felmutatott.
Sokáig úgy tűnt, hogy állandó mellőzése ellenére is marad a királyi gárdánál a nyáron, ám végül a Newcastle Unitedben kötött ki, ami megint csak aláásta kissé a tekintélyét, hiszen a Szarkák jelenleg egyáltalán nem számítanak élcsapatnak Európában, de még Angliában sem. Viszont szeretnének azzá válni, és ennek érdekében 25 millió eurót fizettek Owenért, aki egyelőre négyszer volt eredményes a Premier League-ben, és egyre inkább kezd játékba lendülni, amiben csatártársa, Alan Shearer nagy segítségére van.
A támadó az angol válogatottban mindenesetre továbbra is meghatározó játékos, és az év során hét találatot szerzett a címeres mezben. A vb-selejtezők során kétszer volt eredményes, de az igazán kimagasló teljesítményt két barátságos mérkőzésen nyújtotta: az Egyesült Államok ellen mesterhármast vágott, míg az argentinok ellen kétszer talált be.
Park Dzsi Szung (dél-koreai, PSV Eindhoven és Manchester United)
Az egyetlen ázsiai labdarúgó a listán, de nemcsak származása predesztinálta a jelöltek közé, hanem az év során nyújtott teljesítménye is. Elsősorban a tavaszi idényben futballozott kimagaslóan, amikor is a Philips-gyári csapat színeiben nemcsak a holland pontvadászatban, hanem a nemzetközi porondon is megmutatta, hogy mire képes.
A Guus Hiddink által alkalmazott háromcsatáros felállásban legtöbbször a támadóalakzat jobb oldalán kapott helyet, és a bajnokságban hatszor volt eredményes, míg a Bajnokok Ligájában az AC Milan elleni elődöntő hazai összecsapásán talált be. Játékára talán a fáradhatatlan kifejezés illik a legjobban, Park ugyanis az első perctől kezdve az utolsó robotol, és elképesztő futómennyiséget produkál majd minden találkozón. A holland bajnoki cím megszerzése után az volt a fő kérdés, hogy marad-e Eindhovenben, ám erre kicsi volt az esély, már csak azért is, mert ugyanahhoz az ügynökséghez tartozik (SFX), mint például David Beckham, Michael Owen vagy Steven Gerrard.
Nem meglepő tehát, hogy Angliában kötött ki, a Manchester United 7,3 millió eurót fizetett érte, de a Vörös Ördögöknél egyelőre a beilleszkedési szakasznál tart. Korántsem számít alapembernek, még nem tudott betalálni, és többnyire a kispadon kezdi a mérkőzéseket. A válogatottban mindenesetre meghatározó játékosnak számít, a világbajnoki selejtezők során egyszer volt eredményes.
Andrea Pirlo (olasz, AC Milan)
A lobogó hajú középpályás az idén valóban kimagasló teljesítményt nyújtott, és ezúttal nem csak klubjában, hanem a nemzeti tizenegyben is. A milánóiak sokak szerint azért veszítették el tavasszal a Juventus FC elleni versenyfutást, mert Pirlo sérülés miatt hiányzott pár mérkőzésről. Andrea a BL-ben viszont csak egy találkozót hagyott ki az év első felében, és a döntőben egy félidő után biztos BL-győztesnek tűnt (Paolo Maldini találatát az ő szabadrúgása előzte meg), de a folytatásban a meccs kicsúszott a rossonerók kezei közül, és a büntetőpárbajban éppen Pirlo volt a hibázók egyike.
Éppen ő, aki a pontrúgások egyik legfőbb mesterének számít, majd mindegyik szabadrúgást ő végzi el klubjában, és az ősszel szerzett góljai közül a legfontosabbat is így szerezte: a Juventus FC elleni rangadón lepte meg a torinóiak portását. Tudását nemcsak azon a 90 percen, hanem a címeres mezben is megmutatta, hiszen a skótok elleni hazai vb-selejtezőt a squadra azzurra az ő két góljával nyerte meg - természetesen mindkét találat szabadrúgásból esett.
Pirlo betalált még az írek elleni barátságos mérkőzésen is, és mára a Marcello Lippi által irányított válogatott egyik alapembere lett, az idei kvalifikációs mérkőzések közül csak egyről hiányzott, a többin a kezdő tizenegy tagja volt.
Raúl (spanyol, Real Madrid)
Akárcsak a királyi klubban futballozó többi játékos, Raúl sem nyert semmilyen trófeát a 2005-ös esztendőben, de teljesítménye az előző évekhez képest kissé javuló tendenciát mutatott - az ötvenes listára való felkerülése azonban még ezzel együtt is megkérdőjelezhető. Tavasszal elért hat bajnoki találatát alaposan beosztotta, hiszen januárban, februárban és áprilisban is egyszer-egyszer volt eredményes, hogy aztán a bajnokság hajrájában megduplázza a naptári évben elért góljainak a számát.
Ehhez képest az ősszel már most öt gólnál tart, igaz, legutóbbi két bajnoki találatát egyaránt vesztes mérkőzésen érte el. Míg tavasszal egyetlenegyszer sem volt eredményes a Bajnokok Ligájában (túl sok lehetősége mondjuk nem volt rá, hiszen a Real rögtön a negyeddöntőben kiesett a Juventus FC-vel szemben), addig a jelenlegi szezon során két hazai csoportmérkőzésen is betalált. Persze viszonylagos "eredménytelenségét" az is okozza, hogy immár évek óta visszavontabb szerepkörben futballozik, mint pályafutása elején.
A válogatottban továbbra is kihagyhatatlan, immár állandó jelleggel ő alkotja a csatárkettőst Fernando Torresszel, de nem mondhatni, hogy ontaná a gólokat; az idén két vb-selejtezőn talált be, igaz, a Szerbia-Montenegró elleni gól nagyon fontos volt. Hogy mind a Realban, mind a nemzeti csapatban rendszeresen kezdő, az elsősorban vezéregyéniségi kvalitásainak tudható be: még ha nem is futballozik kimagaslóan, akkor is fontos szerepet tölt be a csapaton belül.
Juan Román Riquelme (argentin, Villarreal CF)
A dél-amerikai az a játékos, aki csak pusztán a pályán nyújtott teljesítményt figyelembe véve megérdemelné, hogy ott legyen az élcsoportban, de nagy a valószínűsége, hogy még a tíz közé sem kerül majd be. Pedig Riquelme az idei esztendőben kétségtelenül az egyik legjobb formában lévő futballista volt, mind klubjában, mind a válogatottban rendszeresen kiválóan játszott. A spanyol klub játékmestereként a korábban maximum erős középcsapatnak tartott gárdát a bajnokság dobogójára vezette, és ehhez tavasszal nem kevesebb, mint tizenegy találattal járult hozzá - amelyből ugyan hét büntetőből esett, de számtalan gólpasszt is adott. Kiváló teljesítménye az ősszel sem ért véget, hiszen ő volt az egyetlen játékos a Villarrealnál, aki ugyanolyan jól játszik, mint az előző szezonban, és a bajnokságban máris négy találatnál jár - előfordult, hogy szögletből tekert a hálóba.
A Bajnokok Ligájában is remekel, a BL-ben csapata nagy meglepetésre vezeti csoportját a Manchester United előtt. Ami a válogatottat illeti, José Pekerman egyértelműen Riquelmére bízta a karmesteri pálcát, és a középpályás ezt pazar játékkal hálálta meg: elég, ha csak a brazilok elleni vb-selejtezőre vagy a Konföderációs-kupára gondolunk. Utóbbi tornán Riquelme három gólt ért el, és a viadal második legjobb játékosának választották.
Az első Európa-bajnokságra 17 ország nevezett, így Csehszlovákiának és Írországnak előselejtezőt kellett vívnia a legjobb 16 közé jutásért. Ez a párharc több mint fél évvel később kezdődött, mint a nyolcaddöntőben rendezett Magyarország-Szovjetunió csata első találkozója.
Magyar csapat
