A 22 éves középpályást - aki jelenleg a Birmingham Cityben kölcsönjátékos - január 23-án tartóztatták le, miután London északnyugati részében Mercedesével részegen egy jelzőlámpának ütközött, majd a vérvizsgálat során kiderült, hogy a megengedett mennyiségű alkohol két és félszerese volt a szervezetében.
Korábban az angol utánpótlás-válogatottban is szóhoz jutó futballista ráadásul engedély nélkül száguldozott, hiszen még tavaly februárban 16 hónapra bevonták a jogosítványát, mivel rossz sávban közlekedett, és biztosítással sem rendelkezett.