A spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalának hétvégi fordulójában Valenciába látogat a Real Madrid, s a tét egyértelmű: amelyik csapat kikap, kiszáll az első helyért folytatott harcból. A címvédő és 12 fordulóval a bajnokság vége előtt tízpontnyi előnnyel éllovas Barcelona a negyedik helyen álló Osasuna vendégeként lép pályára.
Az üldözők közül a Real egészen biztosan megkettőzött erővel fog küzdeni a győzelemért, mivel a Király-kupa után a Bajnokok Ligájából is kiesett, s már csak a bajnokság az egyetlen terep, ahol bizonyíthat. Az előjelek nem kedvezőek: a királyi gárda 180 perc alatt képtelen volt gólt lőni az Arsenalnak, támadói pedig most a spanyol bajnokságban eddig a legkevesebb gólt kapó Valencia kapuját rohamozzák majd úgy, hogy az angliai BL-meccsen megsérült angol légiósra, David Beckhamre nem számíthat López Caro vezetőedző.
A Barcelona a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében aratott diadala, a Chelsea kiverése után sem mehet biztosra az Osasuna otthonában, hiszen a honi bajnokság meglepetéscsapata többször is bizonyította már: bármikor képes a bravúrra.
Kezd élesedni a harc a bennmaradásért is, ráadásul a leginkább veszélyeztetett pozícióban levők közül többen e hétvégén egymással randevúznak: a 15. Betis a sereghajtóval, a nála eddig négy ponttal kevesebbet gyűjtő Málagával találkozik, a 18. helyen tanyázó Athletic Bilbao pedig a 16. Cádizt fogadja.