A Bajnokok Ligájában kialakult a legjobb nyolc mezőnye, és álomcsapatunkban hét olyan labdarúgó is található, aki tevékeny részt vállalt csapata továbbjutásában. Az Olympique Lyon és az Arsenal FC egyaránt két játékost delegált a tizenegybe, és ezúttal akad egy futballista a brazil állami pontvadászatból is.
A harmadik Európa-bajnokság elődöntőjében 1968-ban Olaszország és a Szovjetunió 120 perc alatt 0-0-ra végzett, a 11-es párbajt még nem alkalmazták tétmeccsen, így az akkori szabályok értelmében a továbbjutásról pénzfeldobás döntött. Érdekes, hogy erre az eseményre szinte minden ott lévő másképp emlékezett utólag, és mivel közülük már senki nem él soha nem fogjuk megtudni az igazságot, csak azt, hogy Olaszország szerepelhetett a fináléban, ahol megismételt mérkőzésen győzte le Jugoszláviát.