Ciprus volt a legkedveltebb úticél

Tíz kiesés, feleennyi bajnoki cím, egy kupagyőzelem, egy ligakupa-diadal - és nagyon kevés kiegyensúlyozott, jó teljesítmény. Így lehetne címszavakban összefoglalni a külföldön futballozó magyarok szereplését a 2005-2006-os idényben. Alapvetően mindent elmond a honfitársaink külföldi helyzetéről, hogy a légiósok "gólkirálya" ebben a szezonban szinte biztosan (még nem fejeződött be valamennyi pontvadászat) francia negyedik vonalban futballozó Szili Attila lesz a maga hét találatával.

Ugyanennyit játszott Sáfár Szabolcs a bajnok FK Austria Wienben - ő csak az idény elején védett, amikor a bécsiek első számú kapusa, a horvát Joey Didulica még az előző szezonban összeszedett hosszú eltiltását töltötte. Sáfár ráadásul nem csak aranyérmes, de kupagyőztes is lett, és ebben a sorozatban végig ő védte az Austria kapuját. Kabát Péternek tavasszal volt pár jó meccse az FC Superfund Paschingban, így négy találattal állt egy fordulóval a zárás előtt, de Egressy Gábor kiesett az Admira Wacker Mödlinggel (a télen hazatért dr. Füzi Ákos is itt futballozott egyébként), Korsós György pedig az SK Rapid Wiennél történt edzőcsere után került a tartalékok közé az idei év elején.

Portugáliában sem volt sok sikerélményben részük honfitársainknak. Dragóner Attila a Vitória Guimaraesben többnyire azért játszott, 24 bajnokin szerepelt, ám csapata hatalmas meglepetésre kiesett a legjobbak közül, míg a nyáron teljesen váratlanul a CS Marítimóba igazolt Gaál Miklós mindössze három találkozón bizonyíthatta tudását.

Portugália mellett Skóciában is volt magyar kieső Vincze Gábor személyében, aki a Livingston FC-vel volt kénytelen búcsúzni a legjobbak közül - a középpályás a mérkőzések közel a felén játszott, és egy gólt ért el.

Torghelle Sándor a görög Panathinaikosz mezében még a Bajnokok Ligájában is pályára léphetett, és legjobb meccsét éppen itt produkálta, az Udinese ellen ugyanis gólpasszt adott és tizenegyest harcolt ki - de ez az összes pozitívum, amit el lehet mondani róla. A válogatott támadó ugyanis később kikerült a szakvezető, az olasz Alberto Malesani kegyeiből, és a szezon második felében csak elvétve lépett pályára - persze eleinte sem kápráztatta el a drukkereket, és eddig 12 bajnokin szerepelve képtelen volt betalálni. Alighanem ő a magyar futballtörténelem első olyan csatára, aki úgy játszhat rendszeresen a nemzeti csapatban, hogy immár két teljes szezon óta nem szerzett gólt bajnoki mérkőzésen...

A szezon pozitív meglepetése a légiósok között viszont alighanem a török Malatyasporban futballozó Tóth Balázs: klubja ugyan a kiesés ellen küzd, és sorsa csak vasárnap, az utolsó fordulóban dől el, de a középpályásra nem lehetett panasz. Tóth eleddig 28 bajnokin szerepelt, rendszeresen kezdőként, és védekező középpályásként egy gólt is szerzett - mégpedig szépségdíjasat, éppen a Galatasaray SK ellen. Böőr Zoltán viszont fél év után visszatért Debrecenbe a Vestel Manisasporból.

Csehországban négy honfitársunk is játszott ebben a szezonban, sőt, Magasföldi József a bajnokcsapat tagja, hiszen együttese, a Slovan Liberec aranyérmes lett, de a magyar focistának ehhez nem sok köze volt, elvégre csak három összecsapáson vetették be, de még a tartalékok között is csak kilenc alkalommal játszott (és egy gólt szerzett).

A télen a Slavia Prahába szerződött Hercegfalvi Zoltán többet játszott ugyan, de hasonló hatásfokkal, az 1. FC Slovácko két magyarja, Róth Ferenc és Sowunmi Thomas viszont valamivel több dicséretet érdemel. Bár egyikük sem volt alapember, de azért viszonylagos rendszerességgel szerepeltek a csapatban (Róth 18, Sowunmi 23 bajnokin játszott), és mindketten gólt is szereztek - Sowunmi négynél tart.

A télen a román Politechnica Timisoarába igazolt Simek Péter némiképp balszerencsés volt, hiszen negyedik meccsén súlyos sérülést szenvedett. Az ukrán Csernomorec Odessza magyarja, Nagy Zsolt az ősszel még játszogatott, egyszer be is talált, de tavasszal legtöbbször még a cserék közé sem nevezték.