Kedden Oslóban találkoztak a Szusza Ferenc-stadionban szombaton 20 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőre készülő norvég labdarúgó-válogatott tagjai.
Aage Hareide szövetségi kapitány az érdeklődő újságíróknak azt mondta: nem foglalkoztatja a budapesti színhelyváltozás, ez nem befolyásolja a felkészülést és a végeredményt sem az határozza meg, hogy hol rendezik a meccset. "Szlovénia is olyan pályán fogadott minket, ahol korábban nem kapott ki, közel volt a lelátó, mégis nyertünk, reméljük, Budapesten is sikeresek leszünk" - hangsúlyozta a szakvezető.
A szakember bejelentette: eldőlt, hogy a csapat egyik legnagyobb sztárja, az FC Liverpoolt erősítő John Arne Riise nem tart a csapattal. Norvég források szerint a háttérben a skandináv szövetség és a liverpooliak vitája áll: a szigetországi egyesület arról tájékoztatta a norvégokat, hogy a játékos sérült. A válogatott orvosai ugyanakkor szerették volna megvizsgálni a futballistát, de Liverpoolban - a gyors gyógyulás érdekében - teljes pihenést írtak elő számára és nem engedték, hogy repülőre üljön. Az eredeti elképzelések szerint Hareide sérülten is el akarta hozni Riisét Budapestre, mert szerinte a labdarúgó jelenléte mentálisan sokat jelentett volna a többieknek.
A norvég nemzeti együttes sajtótájékoztatóján John Carew, a gárda támadója felvetette: pszichológust kellene az együttes mellett alkalmazni, ő talán segítene megfejteni a rejtélyt, hogy miért eredményesebb a csapat Hareide irányításával idegenben, mint hazai pályán. Carew szerint csak akkor lehetnek továbbjutási esélyei Norvégiának az Eb-selejtezőkön, ha otthon nem veszít sok pontot.