Az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában az éllovas csapatok a jövő heti Bajnokok Ligája-kötelezettségük miatt - a negyeddöntő első összecsapásait rendezik kedden és szerdán - már szombaton pályára lépnek, ráadásul igen fajsúlyos mérkőzéseken.
Az éllovas - egyben címvédő - Juventus a sérülésektől megtizedelt AS Romát látja vendégül. Fabio Capello, a hazaiak trénere az Arsenal elleni, keddi fellépés miatt néhány kulcsjátékosát valószínűleg pihentetni fogja. A két csapat ebben a szezonban már háromszor találkozott egymással, és érdekes módon mindegyik alkalommal vendégsiker született. A bajnokságban a torinóiak 4-1-re diadalmaskodtak a római Olimpiai Stadionban, ugyanakkor az Olasz Kupában a Farkasok a Delle Alpit vették be (2-3), míg a visszavágón 1-0-s Juve-siker született.
A második helyen álló AC Milan - amely szerdán a francia Olympique Lyon ellen lép pályára a legrangosabb európai kupasorozatban - a korábbi lendületéből veszítő Fiorentinát fogadja. A lila-fehérek szerdán, pótolt mérkőzésen a Cagliari otthonában 0-0-s döntetlent játszottak úgy, hogy a góllövőlistát vezető Luca Toni büntetőt rontott.
A spanyol Villarreal ellen készülő Internazionale a hazai pályán bárkire veszélyes AC Parma vendége lesz.
[origo] / (MTI)