Néhány éve a román National Bucuresti edzője, az olasz Walter Zenga azonban nem esett különösebben kétségbe, amikor kiderült, hogy az egyesület edzőpályája teljességgel használhatatlan, hanem igyekezett olyan helyet találni, ahol együttese viszonylag jó körülmények között tréningezhet.
Így esett meg, hogy az egyik héten a játékosok a Bukaresttől mintegy 100 kilométerre lévő campinai katonai kiképzőbázison tréingeztek, ahol annak érdekében, hogy az öltözőből eljussanak a pályához, még falat is kellett mászniuk - mintha valódi kiképzésen lettek volna.
Ehhez képest az, hogy pár nappal később a clinceni repülőtér kifutóján tartották meg az edzést, már semmiségnek tűnt. A román harmadosztályban szereplő FC Oltul Sfintu Gheorghe azonban még ennél is jobb helyszínt talált az edzés számára: a csapat mestere, Alexandru Andrasi a helyi tó befagyott jegén tartotta meg a tréninget.