Felsorolni is nehéz lenne, hány csapat érdeklődött már Gera Zoltán iránt, amióta a West Bromwich Albionban futballozik, ám hiába álltak - állítólag - sorba érte az angol klubok, a 28 esztendős középpályás még mindig a Premier League kapujában, a rájátszás döntőjében elbukott, tehát továbbra is másodosztályú birminghami klub alkalmazottja.
Idén januárban már a Gerzson becenevű futballista sem titkolta, hogy mindenképp el akarja hagyni a gárdát, mondván, legfőbb vágya, hogy újra az élvonalban szerepljen (ahol az első szezonja parádésra sikeredett), ennek ellenére a WBA nem engedte el 2007 elején, hiába röpködtek a fontmilliós ajánlatok a sajtóban. A legkitartóbb kérőnek az angol és a magyar média fél éve a Middlesbrough-t tartotta, s most ismét felmerült annak a lehetősége, hogy Gareth Southgate magához édesgeti a legpiacképesebbnek tartott magyar légióst.
Gera Zoltán a múltról és a jövőjéről mondta bő két hete:
A Birmingham Mail nevű újság cikkében - többek között - ezt írja a 44-szeres magyar válogatott klubváltási esélyeiről. "A birminghamiek tisztában vannak vele, hogy Gera értéke igencsak meg fog csappanni, hiszen már csak kevesebb, mint 12 hónapig érvényes a szerződése, azaz következő májusban szabadon igazolható lesz. Mindez azt jelenti, hogy nyáron felettébb diszkont ára lesz a középpályásnak, igaz, a WBA legalább annyit szeretne kapni érte, mint amennyit kifizetett érte - 1,5 millió fontot."
A lap szerint akkor kerülhet sor Gera távozására, ha a Boro nem tudja megszerezni a Trabzonspor török játékosát, Gokdeniz Karadenizt, aki honfitársával, a nemrég szerződtetett Tuncay Sanlival minden bizonnyal jól megértené magát a pályán.
Tehát Gera sorsa most sincs a saját kezében, pedig Gareth Southgate nagyon szívesen látná a technikás magyart a Middlesbrough-középpálya jobb oldalán, igaz - hangsúlyozta írása második felében ismét a birminghami újság - nem az egykori fradista a klub első számú célpontja. De legalább a második ő...
Gera Zoltán kemény szavai "a kihagyott ziccer" után:
Az Albion-légiós jelen pillanatban nyári szabadságát tölti, és augusztus végéig, az átigazolási szezon lejártáig természetesen még más gárda is bejelentkezhet érte, ha viszont marad Birminghamben, télen - a Bosman-szabály értelmében - bármely csapattal úgy egyezhet meg, hogy ahhoz a West Bromnak már semmi köze nem lesz, ráadásul ekkor már pénzt sem kapna az így 2008 nyarán szabadon távozó - akkor már 29 éves - Geráért.
Tony Mowbray WBA-menedzsernek és birminghami stábjának tehát döntenie kell mihamarabb: vagy elengedni Gerát akár kevesebb, mint 1,5 millió fontért, vagy pedig egy évig maguknál tartják, hogy segítse a csapatot, ám utána egy pennyt sem kapnak érte.
Szerződéshosszabbítás elvileg kizárva, hiszen nem jutott fel a West Brom, Gera pedig többször kijelentette: most már elfogyott a türelme, mindenképpen a Premier League-ben akar focizni.