Vágólapra másolva!

Élre állt a Hertha, csak ikszelt a 'Pool

A Bajnokok Ligája-résztvevő Werder Bremen három góllal nyert a címvédő, szintén BL-szereplő VfB Stuttgart ellen a Bundesliga 6. fordulójában. A Premier League-ben az Arsenal kiütötte a Derbyt, a Liverpool viszont hazai pályán mindössze egy 0-0-ra volt jó a Birmingham City ellen. Antonio Di Natale nem mindennapi gólokkal járult hozzá az Udinese Reggina-veréséhez, míg Lionel Messi ugyancsak duplával segítette győzelemhez a Barcát a Sevillával szemben.

Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán győzte le a Borussia Dortmundot és átvette a vezetést a tabellán. A magyar középpályás végigjátszotta a találkozót.

A Bajnokok Ligáját madridi vereséggel kezdő Werder ezúttal biztosra ment, hiszen Almeida duplájával már a negyedik percben 2-0-ra vezetett.

A Real elleni szépítő gól szerzője, Sanogo ezúttal is betalált, és ezzel gyakorlatilag az első negyedóra végére eldöntötte a rangadót (Gomez szépítő találata dacára).

A hétközi BL-meccsen ugyancsak vesztes Schalke is javított, bebizonyítva hogy Bielefeld ugyancsak messze van Valenciától.

Forrás: EPA

A Cacaunak magyarázó Armin Vehnek van gondja bőven: idén eddig halovány a címvédő Stuttgart

Bundesliga, 6. forduló:
Werder Bremen - VfB Stuttgart 4-1 (3-1)
gól:
Almeida (3., 4.), Sanogo (15.), Diego (90.), illetve Gomez (13.)

Schalke 04 - Arminia Bielefeld 3-0 (1-0)
gól:
Kuranyi (24.), Asamoah (54.), Rafinha (65., 11-esből)

Hamburger SV - 1. FC Nürnberg 1-0 (0-0)
gól:
Van der Vaart (53.)

Hertha BSC - Borussia Dortmund 3-2 (1-1)
gól:
Pantelic (43.), Lucio (54.), Okoronkwo (76.), illetve Petric (31., 89.)

FC Energie Cottbus - VfL Wolfsburg 1-2 (1-1)
gól:
Sörensen (31.), illetve Dzeko (21.), Krzynowek (83.)

Hansa Rostock - MSV Duisburg 2-0 (1-0)
gól:
Hähnge (34.), Kern (53., 11-esből)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!