Ha már Skandináviánál tartunk: az angol bajnoksággal egyedül a norvég pontvadászat versenyezhet az újonc bajnokcsapatok számát illetően, hiszen a fjordok hazájában ugyanúgy öt alkalommal tudott aranyérmet nyerni újonc gárda, mint Angliában.
Az 1961-62-es idény egészen különleges volt, hiszen nem csak hogy a frissen feljutott SK Brann Bergen lett a bajnok, hanem a második helyen is egy újonc együttes, jelesül a Steinkjer IFK végzett - a harmadik újonc, a Frigg alaposan "leszerepelt", hiszen csak negyedik lett!
Európában még egyszer fordult elő, hogy két újonc csapat álljon dobogó két legmagasabb fokán: 1937-ben Lengyelországban a Cracovia Kraków lett a bajnok, az AKS Chorzów pedig az ezüstérmes - egy évvel korábban a másodosztályban végeztek ugyanígy.
A svéd Östers IF az Ipwich Town példáját másolta abból a szempontból, hogy a klub rögtön első élvonalbeli idényében megnyerte a bajnokságot. Mindez 1968-ban történt, és a csapat tagja volt a későbbi svéd szövetségi kapitány Tommy Svensson is.
Izlandon pedig az ÍA Akranes azzal írta be magát a szigetország futballtörténelmébe, hogy az 1992-ben újoncként megnyert bajnoki arany után további négy éven keresztül az élen végzett.