Vágólapra másolva!
A hazai pályán aratott 2-1-es győzelem után a Goodison Parkban is nyerni tudott a Chelsea az angol Ligakupa elődöntőjében, és így bejutott a fináléba, ahol a Tottenham lesz az ellenfele.

Az Everton az első meccsen nagyon közel állt ahhoz, hogy megszakítson egy negatív sorozatot, a liverpooliak ugyanis 2000 novembere óta egyetlen sorozatban sem nyertek a Kékek ellen. Kezdetben sokat birtokolta a labdát a hazai gárda, de hiába csipkedte magát Arteta, Cahillt és Andy Johnsont levette a pályáról a Chelsea hátsó alakzata.

Az első félidőben nem sok dolga volt a kapusoknak, az újdonsült apa, Cech mindössze Lescott fejesénél koszolta össze a szerelését, míg a túloldalon Howard fogta Anelka próbálkozását. A francia csatár a fordulás után már sokkal közelebb állt a gólhoz, de csavarása a kapufáról jött vissza.

Az Everton is rákapcsolt, gyors egymásutánban Phil Neville és Jagielka is megtornáztatta a Kékek cseh portását, aki mindkétszer nagyot védett. A továbbjutás sorsa végül a 69. percben dőlt el, amikor Malouda keresztlabdája után Joe Cole félmagasan bombázott Howard kapujába. A döntőre február 24-én kerül sor a Wembleyben.

Forrás: Getty Images

Joe Cole gólja mindent eldöntött

angol Ligakupa, elődöntő:
Everton - Chelsea 0-1 (0-0)
gól:
J. Cole (69.)
továbbjutott: a Chelsea kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!