A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos honlapjának tanúsága szerint a licencadminisztráció "kezdeményezi az illetékes bizottságnál a kizárási eljárást, hiszen a Sopronnak megszűnt a licence, ami az élvonalbeli indulás feltétele".
"Sajnos ezzel mindennek vége" - mondta Végh Tibor, a gárda megbízott vezetőedzője. "A REAC tavasszal itt játszik, de ha a következő szezonban visszaköltözik a fővárosba, akkor Sopronban csak a stadion marad. Mivel a fővárosiaknak kialakult keretük és szakmai stábjuk van, az én munkám is befejeződött."
A szabályok értelmében a soproniak eredményeit törlik és a tabella tizenhatodik helyére kerülnek 0 ponttal.
Tavasszal azok a csapatok, amelyek az adott fordulóban a Sopronnal találkoznának, mérkőzés nélkül kapnak három pontot, 3-0-s gólkülönbséggel.
Az MLSZ tájékoztatása szerint egyelőre nem lehet módosítani a bajnokság tabelláját, mert a Sopron kizárásáról csak a versenybizottság határozhat. Erre akkor kerül sor, ha az első fokon eljáró licencadó testület megállapítja és erről tájékoztatást ad, hogy a soproniak a megadott határidőig nem nyújtottak be fellebbezést az élvonalbeli rajtengedélyük bevonása ellen, így azt jogerősen elveszítették.