Vágólapra másolva!
A Chelsea FC az elmúlt három évben kétszer is elődöntőt játszhatott a Bajnokok Ligájában a Liverpool FC ellen, és egyik alkalommal sem jutott be a fináléba, ám a londoniak most kedvezőbb helyzetben vannak, mint korábban bármikor. Ezúttal ugyanis ők játszhatják otthon a visszavágót, arról nem is beszélve, hogy az első meccsen idegenben sikerült 1-1-es döntetlent elérniük.

A liverpooliak 2005-ben egy "fantomgóllal" (Luis García találatát azóta is vitatják a Kékek hívei), tavaly pedig tizenegyesekkel búcsúztatták a Chelsea-t, vagyis José Mourinhónak egyszer sem sikerült kivernie Rafa Benítez csapatát a Bajnokok Ligájából.

Most viszont Avram Grant ül a londoniak kispadján, és az izraeli mester ugyan nem olyan harsány a sajtótájékoztatókon, mint elődje, ám könnyen lehet, hogy az eredményekben sikerül felülmúlnia a portugál szakembert: ehhez csupán arra lenne szükség, hogy kiverje a Liverpoolt a sorozatból.

Márpedig erre meg is van az esély, hiszen a Chelsea számára akár egy gól nélküli döntetlen is elegendő az elődöntőhöz - a Rafa Benítez által irányított Vörösök pedig még sohasem tudtak betalálni a Stamford Bridge-en. A spanyol szakvezető irányításával a liverpooli együttes 2004 nyara óta nyolc találkozón játszott a Chelsea FC otthonában, és egyetlen találatot sem szerzett - más kérdés, hogy a BL-ben így is mind a kétszer ki tudta verni a londoniakat.

Most viszont a Vörösöknek mindenképpen gólt kell szerezniük ahhoz, ha be akarnak jutni a fináléba, ami már csak azért sem lesz egyszerű, mert a Chelsea a legutóbbi négy hazai találkozóján nem kapott gólt a Bajnokok Ligájában, és ebben az idényben a BL-ben egyedül a Rosenborg BK tudott betalálni a Stamford Bridge-en - és akkor még nem Grant, hanem Mourinho ült a kispadon.

Ehhez jön még az a tény, hogy a Chelsea 2006 februárja óta nem kapott ki hazai pályán semmilyen sorozatban: mindez összesen 66 mérkőzést jelent, amelyből 49-et megnyertek, és csak 17-en született döntetlen. De akad olyan statisztika is, ami a Liverpool-hívek számára lehet bíztató: a Vörösök ugyanis a legutóbbi kilenc BL-meccsük mindegyikén betaláltak, és nyolc összecsapás óta veretlenek a Bajnokok Ligájában.

Akárhogy is nézzük tehát, a legfontosabb kérdés az a találkozóval kapcsolatban, hogy a Liverpool gólt szerez-e, és meglepő módon a Bajnokok Ligájában a Vörösök részéről nem a bajnokságban már 22 találatnál járó Fernando Torres a legeredményesebb focista, hanem Steven Gerrard, de még Dirk Kuyt is ugyanannyi (szám szerint öt) gólt ért el, mint a spanyol csatár. Torres maga is elismerte, hogy az első mérkőzésen meggyűlt a baja John Terryvel és Ricardo Carvalhóval, de elmondása szerint nagyon sokat tanult a mérkőzésből, és a Stamford Bridge-en ennek bizonyságát is adja majd.

Rafa Benítez egyébként a hét végi bajnokin pihentette a spanyol támadót, akárcsak Gerrardot, Kuytot, Ryan Babelt és Javier Mascheranót, és mivel egyetlen sérültje és eltiltottja sincsen, így várhatóan ugyanazt a kezdő tizenegyet küldi majd pályára, mint egy héttel korábban az Anfielden.

Forrás: Getty Images

Az édesanyját gyászoló Lampard játéka erősen kérdéses

A Chelsea-nél viszont biztosan változni fog az összeállítás, hiszen az első összecsapásról eltiltás miatt hiányzó Michael Essien biztosan pályára lép - a kérdés már csak az, hogy ki nem kap helyet a középpályán. Sokak szerint az édesanyját gyászoló Frank Lampard csak kispados lesz, mivel Grant úgy ítéli meg, hogy a focista nincs megfelelő mentális állapotban ahhoz, hogy egy ilyen fontos összecsapáson szerepeljen. Az egy héttel korábban némi meglepetésre a kezdők között szerepelt Florent Malouda ezúttal várhatóan csak a tartalékok között kap helyet, és Salomon Kalou kezd majd.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!