Benítez januárban még visszautasította a Liverpool első ajánlatát. A mostanit, amelynek pénzügyi részletei még nem ismertek, elfogadta.
"A szívem a Liverpoolé, úgyhogy nagyon örülök a megállapodásnak" - nyilatkozta a Vörösöket 2005-ben BL-győzelemig vezető Benítez.
"Szeretem a klubot, a várost és a szurkolókat, ilyen körülmények mellett nem mondhattam nemet a hosszabbításra. Mindig azt mondtam, hogy hosszútávra tervezek a klubnál, és ha kitöltöm a 2014-ig szóló szerződésémet, akkor elmondhatom, hogy egy évtizedet töltöttem a klubnál."
A Liverpool jelenleg a harmadik helyen áll az angol bajnokságban, négy ponttal lemaradva az éllovas Manchester Unitedtől (amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott), a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb nyolc között jár.