Vágólapra másolva!
Az éllovas VfL Wolfsburg a mesterhármast jegyző Edin Dzeko vezérletével magabiztosan nyert a vendég Hoffenheim ellen a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati játéknapján, s ezzel őrzi vezető helyét a tabellán.

A hét közben edzőváltáson átesett, címvédő Bayern München is nyert Jupp Heynckes irányításával, a bajorok a kiesés ellen küzdő Borussia Mönchengladbachot verték egy góllal hazai pályán. Érdekesség, hogy a 63 éves Heynckes játékosként 12 évig szolgálta a 'Gladbachot, trénerként pedig további kilenc idényt húzott le a csapattal.

Tartja jó formáját Hajnal Tamás együttese, a Dortmund is, amely - a két gólpasszt adó s a mérkőzést végigjátszó magyar futballistával - ezúttal Frankfurtból hozta el a három pontot. Ezzel Hajnalék feljebb kúsztak a táblázaton a hatodik helyre, mivel a forduló előtt még top 6-os Schalke otthon kikapott a Leverkusentől.

Európai kupaindulást (a dobogósok a BL-ben, a 4-5. helyezettek és a német kupagyőztes - a Werder Bremen vagy a Leverkusen - az UEFA-kupa-utód Európa Ligában vehet részt) csak az ötödik hely ér, így a Borussiának még az ötödik Hamburgot is le kell hagynia.

Ehhez hozzájárulhat Dárdai Pál csapata, a Hertha, amely vasárnap épp Hamburgba látogat. Egy esetleges sikerrel a berliniek feljönnének - a Bayern elé - a második helyre.

Így hengerelt az éllovas Wolfsburg:


Bundesliga, 30. forduló:

Bayern München - Borussia Mönchengladbach 2-1 (2-1)
gól: Schweinsteiger (33.), Altintop (42.), illetve Daems (38., 11-esből)

VfL Wolfsburg - 1899 Hoffenheim 4-0 (0-0)
gól: Dzeko (65., 74., 78.), Grafite (89., 11-esből)
kiállítva: Beck (88., Hoffenheim)

Arminia Bielefeld - VfB Stuttgart 2-2 (1-2)
gól: Katongo (30.), Munteanu (68., 11-esből), illetve Delpierre (4.), Hitzlsperger (35.)

FC Schalke 04 - Bayer Leverkusen 1-2 (0-2)
gól: Kuranyi (87.), illetve Helmes (9.), Renato Augusto (26.)

Eintracht Frankfurt - Borussia Dortmund 0-2 (0-0)
gól: Zidan (79.), Bellaid (84., öngól)

Karlsruher SC - Energie Cottbus 0-0

pénteken játszották:
VfL Bochum - Hannover 96 0-2 (0-2)
gól: Bruggink (12.), Balitsch (32.)

vasárnap:
1. FC Köln - Werder Bremen 17 ó
Hamburger SV - Hertha BSC 17

Az állás:
1. VfL Wolfsburg 30 66-36 60 pont
2. Bayern München 30 61-38 57
3. VfB Stuttgart 30 54-39 55
4. Hertha BSC 29 43-35 55
5. Hamburger SV 29 42-40 54
6. Borussia Dortmund 30 49-33 52
7. FC Schalke 04 30 44-29 49
8. Bayer Leverkusen 30 52-38 45
9. 1899 Hoffenheim 30 54-45 45
10. Werder Bremen 29 55-41 39
11. Hannover 96 30 43-59 35
12. Eintracht Frankfurt 30 36-49 32
13. 1. FC Köln 29 31-45 32
14. VfL Bochum 30 35-49 28
15. Energie Cottbus 30 26-51 27
16. Arminia Bielefeld 30 25-44 26
17. Mönchengladbach 30 36-56 24
18. Karlsruher SC 30 21-46 23

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!