Kérőben nincs hiány, a Bosman-szabályt kihasználva, ingyen több klub is szívesen leigazolná a 25 éves játékost, az elmúlt hónapokban az Everton, a Bolton, a Birmingham, a Blackburn, a Portsmouth és a Sevilla is érdeklődött a balszélső iránt.
Egy csapat volt csak, amelyik pénzt nem sajnálva már télen magához csábította volna Husztit: a skót Celtic.
A glasgow-i sztárklub vezetőedzője, Gordon Strachan többször jelezte már, hogy csapatának szüksége van a magyar futballistára, állítólag konkrét ajánlattal is megkereste a Hannovert, amelynek trénere, Dieter Hecking december végén kijelentette: "Egyet biztosan mondhatok: Huszti Szabolcsot nem fogjuk eladni."
Husztinak nagy előrelépés lenne a skóciai szerződés, hiszen úgy tűnik, a Celtic zsinórban negyedszer is elhódítja a bajnoki aranyérmet, amivel a Bajnokok Ligájában azonnal a főtáblára kerülne. A Hannover pedig mindeközben 13. a 18 csapatos Bundesligában, s esélye sincs még az Európa Liga-indulás kivívására sem.
Hecking a német Bildnek úgy nyilatkozott, tesznek még egy kísérletet, hogy Husztit maradásra bírják: "Nem estünk még ki az aláírásáért zajló versenyben, még egyszer megpróbálunk Szabolccsal beszélni."
Martin Kind klubelnök pedig azt ígérte, személyesen próbálja majd meggyőzni a 38-szoros magyar válogatottat, hogy ne a skót bajnokcsapatot válassza, inkább maradjon Hannoverben. "Elmegyek a csapat edzőtáborába, és beszélek Husztival a szerződéséről. A tavaly májusi ajánlatunk még mindig áll. Sajnos ettől függetlenül megtörténhet, hogy más csapat megkeresésére fog igent mondani."
A belfasti északír-magyar meccsen több brit klubnak is megtetszett Huszti játéka
A Ferencvárosban, a Sopronban és a francia Metzben is megfordult szélső a szezon elején még szerződéshosszabbítási tárgyalásokat folytatott a Hannoverrel, ám nem jutott egyezségre csapatával. Utána Huszti már nem is tagadta, hogy távozni szeretne a Bundesligából, és lehetőség szerint Spanyolországba vagy Angliába igazolna, persze ekkor a Celtic érdeklődéséről még nem tudott.
Január 21-én a Hannover egyébként a Kakával, Ronaldinhóval és Beckhammel felálló Milannal játszik edzőmeccset hazai pályán, s egy ingyen igazolható játékos keresve sem találhatna jobb alkalmat ahhoz, hogy megmutassa, mit tud - január 31-ig ugyanis még bárki harcba szállhat érte.