Vágólapra másolva!
A BL-ben taroló angol csapatok közül kettő egymással találkozik a hétvégén, amikor a Manchester United a Liverpoolt látja vendégül az Old Traffordon. Az olasz csapatoknak szomorú hete volt, az éppen a MU ellen kieső Inter a Fiorentina ellen vigasztalódhat a Serie A-ban. A Liverpoolban nagy pofont kapó Real Madridot két legyet üthet egy csapásra egy bilbaói sikerrel, egyrészt feldobhatja a hangulatot az újabb BL-betli után, másrészt pedig tovább üldözheti a listavezető Barcelonát.

A keddi, Liverpool elleni Bajnokok Ligája-búcsút követően a hazai pontvadászatban javítana a Real Madrid, amely hatpontos hátrányban van a listavezető FC Barcelonával szemben.

A fővárosiakra ráadásul korántsem vár könnyű feladat, hiszen az Athletic Bilbao otthonában lépnek pályára. "Össze kell szednünk magunkat, hiszen a világ egyik legjobb klubját képviseljük" - nyilatkozta Gabriel Heinze, a madridiak argentin védője.

A Barcelona ezúttal az Almería vendégeként próbálja meg begyűjteni a három pontot: "Jó formában vagyunk, de azért elég sokat kivett belőlünk szerdán a Lyon elleni BL-találkozó, így mentálisan és fizikálisan is frissítésre volt szükségünk. El kell végeznünk vasárnap a munkát, nincs más választás, nyerni kell" - mondta Josep Guardiola, a katalánok vezetőedzője.

A szezon egyik legfontosabb mérkőzése vár a Málaga együttesére, mivel az ötödik helyen álló kiscsapat a harmadik Sevillát fogadja. Amennyiben a Málaga megnyeri a találkozót, úgy tovább élhetnek álmai a Bajnokok Ligája-indulásról.

Hasonló téttel bír az Atlético Madrid-Villarreal összecsapás is, hiszen a második számú fővárosi együttes egy esetleges vereséggel igencsak messze kerülne a legrangosabb európai kupában való indulásra jogosító helyektől. A két csapat főpróbája eltérő módon sikerült a BL hétközi nyolcaddöntőjében: a Villarreal nyert a Panathinaikosz otthonában és továbbjutott, míg az Atlético csak gól nélküli döntetlent játszott a Porto vendégeként és búcsúzott. Vadócz Krisztián csapata, az Osasuna ezúttal a Betishez látogat.

Primera División, 27. forduló:
szombat:
Valencia - Recreativo Huelva 20 ó
Athletic Bilbao - Real Madrid 22

vasárnap:
Espanyol - Mallorca 17 ó
Málaga - Sevilla 17
Racing Santander - Numancia 17
Betis - Osasuna 17
Sporting Gijon - Deportivo La Coruna 17
Valladolid - Getafe 17
Atlético Madrid - Villarreal 19
Almería - Barcelona 21

Az állás:
1. Barcelona 63 pont
2. Real Madrid 57
3. Sevilla 50
4. Villarreal 45
5. Málaga 42 (43-38)
6. Deportivo La Coruna 42 (34-33)
7. Atlético Madrid 40
8. Valencia 39
9. Valladolid 36
10. Athletic Bilbao 31
11. Almería 31
12. Racing Santander 30 (29-34)
13. Sporting Gijón 30 (32-55)
14. Recreativo Huelva 29
15. Betis 28 (37-43)
16. Getafe 28 (36-40)
17. Mallorca 28 (28-43)
18. Osasuna 25
19. Numancia 23
20. Espanyol 21

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!