Vágólapra másolva!
A Premier League 29. fordulójának szombati nyitómérkőzésén a Liverpool nem kis meglepetésre 4-1-re győzött az Old Traffordon a Manchester United vendégeként, ezzel tovább élnek a Vörösök - azért így is halvány - reményei a bajnoki cím megszerzésére. Az Arsenal az első két angliai gólját szerző Andrej Arsavin vezérletével verte 4-0-ra a Blackburnt, a magyar érdekeltségű csapatok közül a Fulham Gera nélkül győzött, a Hull Halmosit mellőzve ikszelt, a Sunderland Fülöppel a kapuban zakózott. A Bundesligában a Hertha őrzi négypontos előnyét, miután 1-0-ra legyűrte a Leverkusent. Olaszországban a Juventus félidőben még vesztésre állt a Bologna ellen, végül azonban 4-1-re nyert, míg a Primera Divisiónban a Real Madrid egy indulatos meccsen verte 5-2-re a Bilbaót.

A Primera División 27. fordulóját a Valencia és a Recreativo találkozója nyitotta. Az első félidőben elég visszafogottan mozogtak a csapatok, azért egy-egy lehetőség mindkét kapu előtt adódott: a hazaiak részéről Mata durrantott a jobb alsó mellé egy szép visszacsel után, a túloldalon pedig Colunga találta el a bal kapufát egy 20 méteres csavarásból.

A második félidő jóval izgalmasabb volt, Barajaé volt az első helyzet, de a középpályás egy visszafejelt labdát kapásból csúnyán mellévágott, és ezt góllal büntette a Recre, Camunas kapott vissza egy labdát, és a tétovázó hazai védők mögött spiccel a kapuba pöckölt.

A csereként beállt Pablo Hernandez fújt riadót a bekapott gól után, de váratlan emelésénél a léc megmentette a vendégeket. Három perccel később Silva robogott a Recre kapuja felé, de ziccerben Riesgo kezébe lőtt. Aztán a kapitány otthagyta a süllyedő hajót, Marchena ugyanis begyűjtötte második sárgáját, és ezzel még nehezebb helyzetbe hozta a Valenciát.

Pablo Hernándeznek nem szegte kedvét, hogy korábbi emelése a kapufán landolt, és kiszorított helyzetből ismét löbböléssel próbálkozott, aminek egy parádés gól lett a következménye. A még inkább belelkesedő hazaiak a győztes gólt is megszerezhették volna, de Mata beadása után Morientes öt méterről a bal sarok mellé fejelt, és a végén erre majdnem ráfizetett a Valencia, de Colunga a 93. percben egy hasonlóan nagy ziccerben a jobb alsó mellé pörgetett.

A Real Madrid nagy pofont kapott a BL-ben, a kilencszeres győztes madridiak ugyanis rúgott nélkül, 0-5-s összesítéssel pottyantak ki a Liverpool ellen. A javítási lehetőség a Bilbao elleni bajnokin adódott a Real előtt, amely jól is kezdett, a 22. percben a nagyon aktív Robben kapott egy labdát Sneijdertől, a jobbszélről befelé húzott, aztán a léc alá emelt.

12 perccel később Sneijder volt megint az előkészítő, a holland ezúttal szabadrúgásból ívelt a kapu elé, Heinze pedig Iraizozt megelőzve csúsztatott a kapuba. A Bilbao azonban nem zuhant össze, Yeste bombáját Casillas csak kitolni tudta, a kipattanóra egy hazai játékos csapott le, aki középre lőtte a labdát, a menteni igyekvő Heinze pedig ezúttal a saját kapuját vette be. A gól után parázs jelenetek játszódtak le, Casillas ugyanis zokon vette, hogy a baszkok nem rúgták ki a labdát, pedig Sneijder a földön volt, a kakaskodás vége az lett, hogy a Real-kapust fellökő Yestét kiszórta a bíró.

A Bilbao-Real meccs góljai:


Tíz emberrel is egyenlített a Bilbao még a szünet előtt, egy szabadrúgás után Llorente fejelt, Casillas pedig bevédte a labdát. A fordulás után gyorsan visszavette a vezetést a madridi csapat, Raúl passzolt Huntelaarhoz, aki egy átvétel után a védő lába mellett ütemtelenül tüzelt a rövid sarokba. Pepe kezezése után egy büntetőt megúszott a Real, aztán Casillas bravúrja kellett ahhoz Javi Martinez lövésénél, hogy maradjon a 3-2-es állás.

A 61. percben egy bilbaói szöglet után kontrázott a Real, Robben szolgálta ki Huntelaart, aki lágyan löbbölt a kapus fölött a hálóba. A Bilbao elfáradt, a Real pedig kétgólos vezetése tudatában már nem pörgött maximális fordulaton, de egy gólt azért így is szerzett, Iraola buktatta Marcelót, a büntetőt pedig Higuaín értékesítette. Juande Ramos csapata ezzel három pontra megközelítette az éllovas Barcelonát.

Primera División, 27. forduló:
Valencia - Recreativo Huelva 1-1 (0-0)
gól:
Pablo Hernández (82.), illetve Camunas (54.)
piros lap: Marchena (74., Valencia)

Athletic Bilbao - Real Madrid 2-5 (2-2)
gól:
Heinze (36., öngól), F. Llorente (45.), illetve Robben (22.), Henize (34.), Huntelaar (47., 61.), Higuaín (85., 11-esből)

vasárnap:
Espanyol - Mallorca 17 ó
Málaga - Sevilla 17
Racing Santander - Numancia 17
Betis - Osasuna 17
Sporting Gijon - Deportivo La Coruna 17
Valladolid - Getafe 17
Atlético Madrid - Villarreal 19
Almería - Barcelona 21

Az állás:
1. Barcelona 63 pont
2. Real Madrid 60
3. Sevilla 50
4. Villarreal 45
5. Málaga 42 (43-38)
6. Deportivo La Coruna 42 (34-33)
7. Atlético Madrid 40 (53-39)
8. Valencia 40 (47-40)
9. Valladolid 36
10. Almería 31 (33-41)
11. Athletic Bilbao 31 (37-46)
12. Racing Santander 30 (29-34)
13. Recreativo Huelva 30 (26-38)
14. Sporting Gijón 30 (32-55)
15. Betis 28 (37-43)
16. Getafe 28 (36-40)
17. Mallorca 28 (28-43)
18. Osasuna 25
19. Numancia 23
20. Espanyol 21

Bilbaóban javíthat a Real Madridhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20090313-manchester-united-liverpool-inter-fiorentina-es-bilbao-real-madrid-meccsek.html?pIdx=2
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!