Vágólapra másolva!
Kétgólos győzelmet aratott az orosz labdarúgó-válogatott Moszkvában Azerbajdzsán csapata felett világbajnoki selejtező mérkőzésen, szombaton. Guus Hiddink gárdája sikerével megerősítette második helyét a 4. csoportban Németország együttese mögött. A finnek két góllal győztek Walesben.

A magyarokkal azonos csoportban szereplő dán válogatott könnyedén, három góllal győzött Máltán. A skandinávok ezzel megerősítették vezető helyüket az 1. csoportban.

Görögország döntetlent ért el Izraelben, ezzel megtartotta éllovas helyét a 2. csoportban, de már csak jobb gólkülönbségével előzi meg a svájciakat. Az izraeliek egy pont hátránnyal harmadik helyen állnak.

A vb-bronzérmes németek simán, 4-0-ra nyertek Lipcsében Liechtenstein ellen, s az első góljuk a Nationalelf történetének 200. vb-selejtezős találata volt.

Az elmúlt labdarúgó vb-döntő két résztvevője, a győztes Olaszország és a vesztes Franciaország is idegenben nyert. A címvédő Montenegróban gyűjtötte be a három pontot, s mivel legnagyobb riválisa, az ír gárda hazai pályán döntetlent ért el Bulgária ellen, így két ponttal vezet a 8. csoportban. A franciák Litvániában diadalmaskodtak, s erre elemi szükségük volt, mivel még így is öt pont a hátrányuk a szerbekkel, és kettő az aktuális riválisukkal szemben.

A 7. csoportban listavezető Szerbia idegenben legyőzte Romániát, amelynek ezzel már csak matematikai esélye van a vb-részvétel kiharcolására.

A hollandok simán, három góllal nyertek saját közönségük előtt a skótok ellen, ezzel a vb-részvétel küszöbéhez értek, ugyanis százszázalékos teljesítménnyel, nyolc pont előnnyel állnak a 9. csoport élén.

Eredmények, világbajnoki selejtezők, 1. csoport:
Málta - Dánia 0-3 (0-2)
gól:
Larsen (12., 23.), Nordstrand (89.)

Albánia - Magyarország 0-1 (0-1)
gól: Torghelle (38.)

Portugália - Svédország 0-0

Az állás: 1. Dánia 10 pont/4 mérkőzés (9-2), 2. MAGYARORSZÁG 10/5 (5-2), 3. Portugália 6/5 (6-3), 4. Svédország 6/4 (2-1), 5. Albánia 6/6 (3-3), 6. Málta 1/6

2. csoport:
Luxemburg - Lettország 0-4 (0-1)
gól:
Karlsons (25.), Cauna (48.), Visnakovs (71.), Pereplotkins (86.)

Moldova-Svájc 0-2 (0-1)
gól:
Frei (32.), Fernandes (92.)

Izrael - Görögország 1-1 (0-1)
gól:
Golan (55.), illetve Gekasz (42.)

Az állás: 1. Görögország 10 pont/5 mérkőzés (10-3), 2. Svájc 10/5 (9-6), 3. Izrael 9/5, 4. Lettország 7/5, 5. Luxemburg 4/5, 6. Moldova 1/5

3. csoport:
Észak-Írország - Lengyelország 3-2 (1-1)
gól:
Feeney (10.), Evans (47.), Zewlakow (61., öngól), illetve Jelen (27.), Saganowski (91.)

Szlovénia - Csehország 0-0

Az állás: 1. Észak-Írország 10 pont/6 mérkőzés, 2. Szlovákia 9/4, 3. Csehország 8/5 (5-2), 4. Szlovénia 8/5 (5-3), 5.
Lengyelország 7/5, 6. San Marino 0/5

4. csoport:
Oroszország - Azerbajdzsán 2-0 (1-0)
gól:
Pavljucsenko (32.), Zsirjanov (71.)

Wales - Finnország 0-2 (0-1)
gól:
Johansson (43.), Kuqi (91.)

Németország - Liechtenstein 4-0 (2-0)
gól:
Ballack (4.), Jansen (9.), Schweinsteiger (48.) Podolski (50.)

Az állás: 1. Németország 13 pont/5 mérkőzés, 2. Oroszország 9/4, 3. Finnország 7/4, 4. Wales 6/5, 5. Azerbajdzsán 1/4 (0-4), 6. Liechtenstein 1/4 (0-12)

5. csoport:
Örményország - Észtország 2-2 (1-1)
gól:
Mhitarjan (32.), Jedigarjan (88.), illetve Voszkobojnyikov (36.), Saag (67.)

Belgium - Bosznia-Hercegovina 2-4 (0-1)
gól:
Dembele (65.), Sonck (89., 11-esből) illetve Dzeko (7.), Jahic (74.), Bajramovic (80.), Misimovic (86.)

Spanyolország - Törökország 1-0 (0-0)
gól:
Piqué (60.)

Az állás: 1. Spanyolország 15 pont/5 mérkőzés, 2. Törökország 8/5, 3. Belgium 7/4, 4. Bosznia-Hercegovina 6/4, 5. Észtország 2/5, 6. Örményország 1/5

7. csoport:
Románia - Szerbia 2-3 (0-2)
gól:
Marica (51.), Stoica (74.), illetve Jovanovic (18.), Stoica (44., öngól), Ivanovic (59.)

Litvánia - Franciaország 0-1 (0-0)
gól:
Ribery (67.)

Az állás: 1. Szerbia 12 pont/5 mérkőzés, 2. Litvánia 9/5, 3. Franciaország 7/4, 4. Ausztria 4/4 (5-7), 5. Románia 4/4 (5-8), 6. Feröer-szigetek 1/4

8. csoport:
Ciprus - Grúzia 2-1 (1-0)
gól:
Konsztantinu (33.), Christofi (56.), illetve Kobiasvili (71., 11-esből)

Montenegró - Olaszország 0-2 (0-1)
gól:
Pirlo (11., 11-esből), Pazzini (74.)

Írország - Bulgária 1-1 (1-0)
gól:
Dunne (1.), illetve Kilbane (73., öngól)

Az állás: 1. Olaszország 13 pont/5 mérkőzés, 2. Írország 11/5, 3. Bulgária 4/4 (3-3), 4. Ciprus 4/4 (4-5), 5. Montenegró 2/4 (3-6), 6. Grúzia 2/6 (4-9)

9. csoport:
Hollandia - Skócia 3-0 (2-0)
gól:
Huntelaar (30.), van Persie (45.), Kuyt (77., 11-esből)

Az állás: 1. Hollandia 12 pont/4 mérkőzés, 2. Izland 4/4 (4-6), 3. Skócia 4/4 (2-5), 4. Macedónia 3/3, 5. Norvégia 2/3


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!