Vágólapra másolva!
Az éllovas Wolfsburg sorozatban tizedszer győzött Bundesligában, ezúttal a vendég Bayer Leverkusent verte 2-1-re a brazil Grafite duplájával. Az üldözők közül a címvédő Bayern München Luca Toni góljával 1-0-ra nyert a Bielefeld otthonában, a VfB Stuttgart pedig Mario Gomez mesterhármasával múlta felül a hazai 1. FC Kölnt.

A Leverkusen kezdett lendületesebben Wolfsburgban, mégis a hazaiak szerzetk vezetést a 23. percben: Friedrich a tizenhatoson belül lerántota Grafitét, a bünetőt a sértett elegánsan a bal alsó sarokba helyezte. A brazil támadó eddig mind a hét tizenegyesét értékesítette ebben a szezonban, összességében ez volt a huszonegyedik gólja.

Öt perc múlva megszerezhette volna a huszonkettediket is Misimovic átadásából, Adler azonban az utolsó pillanatban útját állta labdának. A következő percekben ismét a leverkuseni kapus tartotta életben csapata reményeit, előbb Misimovic, majd Dzeko lövését hárítva.

A szünet előtt aztán még egyszer főszereplővé lépett elő Adler, amikor is a tizenhatoson kívül felöklelte az egyedül kapura törő Grafitét, a bíró azonban kifelé ítélt szabadrúgást.

Az 55. percben egyenlített a Leverkusen, Kroos külsővel lőtte ki a bal alsó sarkot. Garfite pár perc múlva visszevehette volna a vezetést, de 15 méterről fölésózta a labdát. Egymás után jöttek a helyzeket, a másik oldalon Helmes kapásból durrantott a jobb kapufa mellé, ebben a periódusban sokkal veszélyesebben játszott a Leverkusen, mint az első félidőben.

A következő ziccert mégis a Wolfsburg hagyta ki a 75. percben, Grafite kapu keresztbe lőtt labdájáról éppen csak lemaradt Dzeko. A 85. percben aztán belőtték a meccslabdát a hazaiak, a leshatáron kilépő Grafite a kifutó Adler mellett precízen belsőzött a hosszú sarokba.

A hazaiak győzelméhez ugyanakkor a játékvezető is hozzájárult, a ráadásban ugyanis nem adott meg egy tizenegyest a Leverkusennek, miután az egyik wolfsburgi védő kezezett a tizenhatoson belül.

Magabiztos győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő Bochum otthonában Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a találkozót, amely után a Borussia a hetedik a tabellán.

Bundesliga, 28. forduló:
VfL Wolfsburg - Bayer Leverkusen 2-1 (1-0)
gól:
Grafite (23., 85., az elsőt 11-esből), illetve Kroos (54.)

Arminia Bielefeld - Bayern München 0-1 (0-0)
gól:
Toni (64.)

VfL Bochum - Borussia Dortmund 0-2 (0-1)
gól:
Owomoyela (11.), Valdez (54.)

1. FC Köln - VfB Stuttgart 0-3 (0-1)
gól:
Gomez (16., 55., 71.)

Eintracht Frankfurt - Borussia Mönchengladbach 4-1 (1-0)
gól:
Meier (40.), Liberopulosz (47.), Russ (80.), Fink (88.), illetve Daems (75., 11-esből)

Karlsruher SC - 1899 Hoffenheim 2-2 (1-1)
gól:
Freis (33.), Federico (65.), illetve Salihovic (28.), Teber (48.)
kiállítva: Luiz Gustavo (89., Hoffenheim)

vasárnap:
Hamburger SV - Hannover 96 17 ó
Hertha BSC - Werder Bremen 17

A bajnokság állása:

1VfL Wolfsburg28176562:3457
2Bayern München 28166659:3654
3VfB Stuttgart28156750:3751
4Hamburger SV27163840:3751
5Hertha BSC27154840:3449
6FC Schalke 0428137842:2746
7Borussia Dortmund281113445:3346
81899 Hoffenheim28129754:4045
9Bayer Leverkusen281261050:3642
10Werder Bremen2799951:3736
11Eintracht Frankfurt28881236:4532
121. FC Köln28951430:4332
13Hannover 9627781238:5629
14VfL Bochum286101233:4428
15Arminia Bielefeld284121222:4124
16Borussia M'gladbach28651734:5323
17Energie Cottbus28651724:5123
18Karlsruher SC28541920:4619


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!