Vágólapra másolva!
Az Internazionalénál Zlatan Ibrahimovic távozása és Samuel Eto'o érkezése volt a legfontosabb hír a napokban, de az átigazolási időszak ezzel még korántsem fejeződött be a milánói egyesület számára. A klub egyrészt szeretne megválni mindazoktól, akik már az előző szezonban is alig kaptak játéklehetőséget José Mourinhótól, másrészt pedig tovább erősítené a támadósorát. Eddig leginkább a Sampdoria csatárának, Antonio Cassanónak a leigazolásáról lehetett olvasni, de portugál lapértesülések szerint Mourinho inkább a hazájából igazolna.

A mester kiszemeltje a lisszaboni Record szerint a Benfica argentin balszélsője, Ángel di María, aki a tavalyi pekingi olimpia döntőjében a győztes gólt szerezte. A hír már csak azért is érdekes, mert Mourinho az előző idényben kísérletezett a 4-3-3-as felállással, ami nem vált be, és úgy tűnt, hogy a továbbiakban sem akarja alkalmazni ezt a taktikát - Di María azonban klasszikus szélső, és elsősorban ebben a hadrendben képes jó teljesítményre.

A 21 esztendős futballistát a lisszaboniak 2007-ben nyolcmillió euróért vették meg a Rosario Centraltól, és szerződésében állítólag 30 millió eurós kivásárlási záradék van, ami elriaszthatja az érdeklődőket. Arról nem is beszélve, hogy egyelőre csak argentin útlevéllel rendelkezik, márpedig az Inter idén már kihasználta az EU-n kívüli igazolási kvótáját. A hírek szerint azonban Di María hamarosan megkaphatja az olasz útlevelet is, így ez az akadály is elhárulna.

Emerson a Santosnál kötött ki

A Santosnál folytatja pályafutását Emerson, a brazilok 74-szeres válogatott labdarúgója. A 33 éves középpályás áprilisban távozott személyes problémák miatt az AC Milantól. Hétfői szerződtetésének részleteit nem hozták nyilvánosságra. Emerson korábban megfordult a Bayer Leverkusenben, az AS Romában, a Real Madridban és a Juventusban is.

További átigazolási hírek

A Blackburn Rovers kiszemeltje a Zenit Szankt-Petyerszburg csatára, Pavel Pogrebnyak. A Standard Liege szerb szélsőjét, Milan Jovanovicot az Everton és a Sunderland is vinné. A Porto védője, Milan Sztepanov kölcsönbe a Málagához került. Az Arsenal francia középhátvédje, William Gallas iránt a Lazio érdeklődik. A Hannover az Universidad de Chile paraguayi csatárát, Nelson Cuevast teszteli.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!