Vágólapra másolva!
A Chelsea elnöke, Bruce Buck nemrégiben kijelentette, hogy a londoni egyesület a nyáron mindenképpen igazol egy olyan futballistát, akinek a szerződtetése nem csak a játéktudás alapján, hanem a marketingértéket tekintve is jelentős. A sportvezető által beharangozott transzfer eddig még nem valósult meg, pedig a klubot kapcsolatba hozták többek között Patóval és Andrea Pirlóval is. Angol lapértesülések szerint a szóban forgó új szerzemény ugyan Milánóból érkezhet, de nem az AC Milanból, hanem az Internazionaléból - a Chelsea ugyanis állítólag bejelentkezett Zlatan Ibrahimovicért.

A svéd támadó többször is ellentmondásosan nyilatkozott terveiről, de eddig elsősorban a két spanyol sztárklubot, a Real Madridot, illetve a Barcelonát emlegették vele kapcsolatban.

Az angol bulvárlapnak, a News of the Worldnek adott nyilatkozatában ugyanakkor elismerte, hogy tisztában van vele: a Chelsea érdeklődik iránta. Az újság szerint a londoniak azt használnák ki, hogy az Inter mestere, José Mourinho szeretné tőlük megszerezni Decót és Ricardo Carvalhót.

A Chelsea állítólag a két játékos mellett még 50 millió fontot fizetne Ibráért, és ez olyan ajánlat, ami megfontolandó lehet a milánóiak számára.

További átigazolási hírek:
A Liverpool fiatal szélsője, Nabil el-Zsar 2012-ig meghosszabbította szerződését. A Chelsea érdeklődik a Newcastle United középhátvédje, Steven Taylor iránt.

Az Olymique Marseille nyolcmillió eurót ajánlott a Lille középhátvédjéért, Adil Ramiért. A Sochaux megszerezte az amerikai válogatott támadóját, Charlie Daviest.

A Sevilla olasz középpályása, Enzo Maresca a görög Olimpiakoszba tart. A Werder Bremen német utánpótlás-válogatott középpályását, Mesut Özilt az Aston Villa vinné.

A Catania csatára, Giuseppe Mascara 2013-ig meghosszabbította szerződését. A Bolton Wanderers kölcsönvette a West Bromwich Albion védőjét, Paul Robinsont.

A Boca Juniors csatárát, Rodrigo Palaciót a Genoa és a Palermo is csábítja.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!