A második és a negyedik, vagyis a Real Madrid és a Real Mallorca összecsapása számít az e hétvégi, 17. forduló slágermérkőzésének a spanyol futballbajnokságban. A 40 ponttal éllovas FC Barcelona mögött 38 ponttal álló fővárosi elitalakulat nyilvánvalóan tartani akarja a lépést a katalánokkal, s már csak ezért is nyerni akar, de ez a célja a vasárnap esti vendégnek is, amely az eredmények szerencsés alakulása esetén sikerével feljöhetne a tabella harmadik helyére.
A statisztika azonban korántsem ígér diadalt a Baleár-szigetek legnagyobbikáról érkező látogatók számára. A Primera Divisiónban eleddig 30 pontot gyűjtött Real Mallorca tudniillik a Bernabéu-stadionban játszott legutóbbi nyolc meccse közül csupán egyet nyert meg, s valószínűtlen, hogy a második győzelem éppen most születik meg.
Azért sem tűnik érdemesnek vendéggyőzelemre tippelni, mert egyfelől a madridi csapatba várhatóan visszatér az ágyéksérülés miatt több mint egy hónapot kihagyni kényszerült brazil játékmester, Kaká, másfelől pedig a Mallorca cseppet sem önbizalom-erősítő módon botlott csütörtökön, amikor is a Király-kupában a másodosztályú Rayo Vallecanótól 2-1-re kikapott a nyolcaddöntős párharc első meccsén.
A Barcelona madridi siker esetén is megőrizheti vezető pozícióját, ehhez a címvédőnek a forduló zárótalálkozóján nyernie kell az alsóházban, a 17. helyen tanyázó Tenerife vendégeként, ami cseppet sem teljesíthetetlen feladat a világ (egyik) legjobb együttese számára. Ráadásul Pep Guardiola vezetőedzőnek és legénységének adóssága van a szurkolókkal szemben, miután a Király-kupa hétközi állomásán kínos kudarcot vallott a Sevillától odahaza elszenvedett 2-1-es vereségével.
Az éltrióból a dobogón jelenleg harmadik, 32 pontos Valencia kapja a legkevésbé veszélyes ellenfelet: az újonc és a többiektől utcahosszal lemaradt, eddig alig 7 pontot szerzett Xerezhez megy látogatóba, mindhárom bajnoki pont begyűjtésének abszolút jogos reményében.
Vadócz Krisztián csapata, a 12. Osasuna viszont csak bravúrral gyarapíthatja pontjai számát (17) a 28 ponttal a 6. pozíciót elfoglaló Deportivo La Coruna otthonában.
A párosítás, Primera División, 17. forduló, szombat:
Valladolid - Atlético Madrid 18.00
Sevilla - Racing Santander 20.00
Villarreal - Almería 22.00
vasárnap:
Deportivo La Coruna - Osasuna 17.00
Espanyol - Real Zaragoza 17.00
Málaga - Athletic Bilbao 17.00
Sporting Gijón - Getafe 17.00
Xerez - Valencia 17.00
Real Madrid - Real Mallorca 19.00
Tenerife - FC Barcelona 21.00
Az állás:
1. | Barcelona | 16 | 12 | 4 | 0 | 37-10 | 40 | |
2. | Real Madrid | 16 | 12 | 2 | 2 | 40-13 | 38 | |
3. | Valencia | 16 | 9 | 5 | 2 | 28-16 | 32 | |
4. | Mallorca | 16 | 9 | 3 | 4 | 30-18 | 30 | |
5. | Sevilla | 16 | 9 | 3 | 4 | 27-15 | 30 | |
6. | Deportivo La Coruna | 16 | 8 | 4 | 4 | 19-16 | 28 | |
7. | Getafe | 16 | 9 | 0 | 7 | 26-22 | 27 | |
8. | Athletic Bilbao | 16 | 8 | 2 | 6 | 21-20 | 26 | |
9. | Villarreal | 16 | 6 | 4 | 6 | 25-20 | 22 | |
10. | Sporting Gijón | 16 | 5 | 6 | 5 | 17-17 | 21 | |
11. | Atlético Madrid | 16 | 4 | 5 | 7 | 23-28 | 17 | |
12. | Osasuna | 16 | 4 | 5 | 7 | 14-19 | 17 | |
13. | Real Valladolid | 16 | 3 | 7 | 6 | 22-27 | 16 | |
14. | Racing Santander | 16 | 4 | 4 | 8 | 19-25 | 16 | |
15. | Almería | 16 | 4 | 4 | 8 | 16-26 | 16 | |
16. | Espanyol | 16 | 4 | 4 | 8 | 10-22 | 16 | |
17. | Tenerife | 16 | 4 | 3 | 9 | 15-30 | 15 | |
18. | Málaga | 16 | 2 | 7 | 7 | 19-23 | 13 | |
19. | Real Zaragoza | 16 | 3 | 4 | 9 | 17-35 | 13 | |
20. | Deportivo Xerez | 16 | 1 | 4 | 11 | 6-29 | 7 |