A szezon első OM-PSG rangadója Marseille-ben lett volna, ám a tavaly októberi mérkőzést mindössze pár órával a kezdő sípszó előtt elhalasztották, mivel több párizsi játékos megfertőződött a H1N1-vírussal. A szurkolók nagyon várták az újabb mérkőzést, ám a marseille-iek végül úgy döntöttek, a szerintük indokolatlanul szigorú biztonsági procedúrák miatt nem utaznak el Párizsba.
A vasárnapi mérkőzésre az OM-fanatikusok például csak úgy utazhattak volna, ha a különjárataikat rendőrök kísérik egészen a fővárosi megérkezésig. Az illetékesek többek között azért keményítettek be, mert csütörtökön a PSG-szurkolók egy csoportja elutazott Marseille-be, és a dán Európa Liga-ellenfél, a Köbenhavn drukkerei közé keveredve rátámadtak az OM szimpatizánsaira.
A Marseille elnöke, Jean-Claude Dassier kiállt a szurkolók mellett, akikről azt mondta, hogy "nem erőszakosak". Dassier úgy döntött, hogy ő sem utazik el Párizsba.
A vendégszektor a mérkőzésen készített fotók tanúsága szerint teljesen üres volt. A végeredményből viszont az derült ki, hogy a játékosoknak nem volt nagy szükségük az OM-drukkerek biztatására: a látogatók a PSG-drukkerek előtt 3-0-ra diadalmaskodtak.
A PSG-drukkerek rosszul viselték a vereséget:
Eredmények:
Lille - Auxerre 1-2
Paris Saint-Germain - Olympique Marseille 0-3
A rangadó góljai:
szombaton játszották:
Olympique Lyon - Nice 2-0
Toulouse - Lens 1-0
Nancy - Grenoble 0-2
Monaco - Boulogne 1-0
Lorient - Sochaux 1-0
Valenciennes - Saint-Etienne 1-0
Montpellier - Rennes 3-1
A Le Mans-Girondins Bordeaux összecsapást a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották.
Az élcsoport:
1. Girondins Bordeaux 51 pont/24 mérkőzés
2. Montpellier 51/26
3. Olympique Lyon 49/26
4. Olympique Marseille 48/25