A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Komolyan elgondolkodott a visszavonulásról Francesco Totti, az AS Roma labdarúgócsapatának kapitánya a májusban elveszített olasz kupadöntő után.

A végig feszült fináléban Totti a szünetben lépett pályára, majd a mérkőzés végére elveszítette a fejét, és hátulról, szándékosan felrúgta Balotellit, azonnal piros lapot kapott, s később négy kupameccsről eltiltották. A találkozót és így a kupát végül az Internazionale nyerte.

"Akkor komolyan a fontolgattam a visszavonulást, de megbeszéltem mindent a szeretteimmel, és végül meggondoltam magam" - mondta kedden a 33 éves világbajnok.

Totti, aki 18 éve áll a fővárosiak alkalmazásában, a csapat anyagi gondjairól is elmondta a véleményét. Azt nyilatkozta, remek kapcsolatot ápol a tulajdonos Sensi családdal, viszont megérti, ha a pénzügyi problémák miatt annak el kell adnia a klubot.

"Nagyszerű, hogy római a tulajdonos, viszont egy sejk, aki hatalmas összegeket áldozna új játékosokra, valószínűleg mindenkit boldoggá tenne" - tette hozzá az olasz játékmester.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!