Vágólapra másolva!

Hollandia kiütötte Svédországot, a Videoton kapusa kivédte Rooney-ék szemét - videó

A nyári világbajnokságon ezüstérmes holland labdarúgó-válogatott hazai pályán 4-1-re legyőzte Svédországot az Eb-selejtezők E csoportjában, így négy mérkőzés után is százszázalékos, míg a Finnországban diadalmaskodó magyar együttes a svédek elé került. A Videoton kapusa, Mladen Bozovic pontot szerzett Montenegróval a Wembley-ben.

A holland csapatban két játékos volt igazán elemében, a Schalke-csatár Klas-Jaan Huntelaar és a PSV Eindhovenben - Dzsudzsák Balázs csapatában - szereplő Ibrahim Afellay egyaránt duplázott.

A világbajnok spanyol együttes csak nehezen, 3-2-re tudott győzni Skóciában David Villa gólrekordot állított fel, ugyanis a hatvankilencedik találkozóján a negyvenötödik gólját szerezte. Eddig Raúllal közösen volt a spanyol nemzeti együttes legeredményesebb futballistája.

Az eddig hibátlan csapatok csatáján Montenegró meglepetésre gól nélküli döntetlent ért el Angliában. A vendégek kapuját a Videoton kapusa, Mladen Bozovic védte - tökéletesen. Bár a Soccernet.com szerint az angolokat megfosztották egy jogos büntetőtől, Montenegró akár meg is nyerhette volna a meccset, ha Milan Jovanovic jobban céloz, és nem a kapufát találja telibe.

A török válogatott meglepetésre egygólos vereséget szenvedett Azerbajdzsánban, míg a pénteken az olaszok ellen gól nélküli döntetlent elért északírek nem bírtak Feröer-szigetek csapatával idegenben, így ismét egy ponttal kellett beérniük. A dél-afrikai vb-n bronzérmes német csapat háromgólos győzelmet aratott Kazahsztánban.

Így verték el a hollandok a svédeket:

Bozovic Rooney-ék idegeire ment, Jovanovic majdnem csodát tett:


Európa-bajnoki selejtezők,
A csoport:
Kazahsztán - Németország 0-3 (0-0)
gól:
Klose (48.), Gomez (76.), Podolski (85.)

Azerbajdzsán - Törökország 1-0 (1-0)
gól:
Szadigov (39.)

Belgium - Ausztria 4-4 (1-2)
gól: Vossen (11.), Fellaini (47.), Ogunjimi (87.), Lombaerts (90.), illetve Schiemer (14., 62.), Arnautovic (29.), Harnik (93.)
piros lap: Scharner (68., Ausztria)

Az állás:
1. Németország 12 pont/4 mérkőzés
2. Ausztria 7/3
3. Törökország 6/4
4. Belgium 4/4
5. Azerbajdzsán 3/3
6. Kazahsztán 0/4.

B csoport:
Örményország - Andorra 4-0 (3-0)
gól:
Gazarjan (4.), Mhitarjan (16.), Movsziszjan (33.), Pizzelli (51.)

Szlovákia - Írország 1-1 (1-1)
gól: Durica (36.), illetve Ledger (16.)

Macedónia - Oroszország 0-1 (0-1)
gól: Kerzsakov (8.)

Az állás:
1. Oroszország 9 pont/4 mérkőzés
2. Örményország 7/4 (9-4)
3. Írország 7/4 (7-5)
4. Szlovákia 7/4 (4-4)
5. Macedónia 4/4
6. Andorra 0/4

C csoport:
Feröer-szigetek - Észak-Írország 1-1 (0-0)
gól:
Holst (60.), illetve Lafferty (76.)

Észtország - Szlovénia 0-1 (0-0)
gól: Sidorenkov (66., öngól)

Olaszország-Szerbia - félbeszakadt

Az állás:
1. Olaszország 7 pont/3 mérkőzés (7-1)
2. Szlovénia 7/4 (7-3)
3. Észtország 6/4
4. Észak-Írország 5/3
5. Szerbia 4/3
6. Feröer-szigetek 1/5

D csoport:
Fehéroroszország - Albánia 2-0 (1-0)
gól:
Rogyionov (9.), Krivec (77.)
piros lap: Dallku (90., Albánia)

Franciaország - Luxemburg 2-0 (1-0)
gól: Benzema (22.), Gourcuff (76.)
piros lap: Peters (54., Luxemburg)

Az állás:
1. Franciaország 9 pont/4 mérkőzés
2. Fehéroroszország 8/4
3. Albánia 5/4
4. Bosznia-Hercegovina 4/3
5. Románia 2/3
6. Luxemburg 1/4

G csoport:
Svájc - Wales 4-1 (2-1)
gól: Stocker (8., 89.), Streller (22.), Inler (82., 11-esből), illetve Bale (13.)

Anglia - Montenegró 0-0

Az állás:
1. Montenegró 10 pont/4 mérkőzés
2. Anglia 7/3
3. Svájc 3/3 (5-5)
4. Bulgária 3/3 (1-5)
5. Wales 0/3

H csoport:
Dánia - Ciprus 2-0 (0-0)
gól:
Rasmussen (47.), Lorentzen (81.)

Izland - Portugália 1-3 (1-2)
gól: Helguson (17.), illetve Ronaldo (3.), Meireles (27.), Postiga (72.)

Az állás:
1. Norvégia 9 pont/3 mérkőzés
3. Portugália 7/4
2. Dánia 6/3
4. Ciprus 1/3
5. Izland 0/3

I csoport:
Liechtenstein - Csehország 0-2 (0-2)
gól:
Necid (12.), Kadlec (28.)

Skócia - Spanyolország 2-3 (0-1)
gól: Naismith (58.), Pique (66., öngól), illetve Villa (44., 11-esből), Iniesta (56.), Llorente (79.)
piros lap: Whittaker (90., Skócia)

Az állás:
1. Spanyolország 9 pont/3 mérkőzés
2. Csehország 6/3
3. Skócia 4/4 (4-5)
4. Litvánia 4/3 (2-3)
5. Liechtenstein 0/3

E csoport:
Hollandia - Svédország 4-1 (2-0)
gól:
Huntelaar (4., 55.), Afellay (37., 59.), illetve Granqvist (69.)

San Marino - Moldova 0-2 (0-1)
gól:
Josan (20.), Doros (86., 11-esből)

Finnország - Magyarország 1-2 (0-0)
gól:
Forssell (86.), illetve Szalai (49.), Dzsudzsák (94.)

Az állás:
1. Hollandia 12 pont/4 mérkőzés (12-2)
2. Magyarország 9/4 (12-4)
3. Svédország 6/3 (9-4)
4. Moldova 6/4
5. Finnország 0/3 (2-6)
6. San Marino (0-19) 0

F csoport:
Lettország - Grúzia 1-1 (0-0)
gól:
Cauna (90.), illetve Siradze (74.)

Az állás:
1. Görögország 8 pont/4 mérkőzés
2. Horvátország 7/3
3. Grúzia 6/4
4. Izrael 4/4 (5-5)
5. Lettország 4/4 (3-5)
6. Málta 0/3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!