Vágólapra másolva!
A 12-szeres magyar válogatott Csizmadia Csabának élete vágya teljesült azzal, hogy télen leszerződtette a Ferencváros. A zöld-fehérek egy másik védőt, az angol negyedik ligás Lincoln átadólistára tett játékosát, Kovács Jánost is megszerezték volna, ő azonban kikosarazta az FTC-t,  helyette az ötödosztályú Luton Townt választotta. A 24 éves játékosok állítják: döntésüket nem befolyásolta, hogy a szurkolói balhéktól sújtott Fradi csak 11. a bajnokságban.

A Ferencváros magyar válogatott játékossal fog erősíteni - hangoztatták a zöld-fehér klub elöljárói a téli átigazolási szezon előtt, s bár a szurkolók elsősorban egy jó nevű támadó - mondjuk Filkor Attila vagy Buzsáky Ákos - érkezésére számítottak, a sztárigazolás végül egy jobb oldali védő, Csizmadia Csaba lett.

"Kellemes tehernek tartom, hogy fontos feladatom lesz, és egyáltalán nem félek a kihívástól" - nyilatkozta az [origo]-nak, hozzátéve, hogy szerinte egy jobbhátvéd is lehet kulcsember. "Összetett feladata van egy szélső hátvédnek: persze a védekezés a legfontosabb, de ha ez megvan, utána jöhet a támadás, amelyet én beadásokkal próbálok segíteni" - mondta a máltai edzőtáborban tartózkodó hátvéd.

"A Fradinál jobb klubban nem lehet focizni"

Kovács János is nagyon közel volt ahhoz, hogy az Üllői útra igazoljon, ám az ugyancsak 24 éves védő az angol negyedosztályú Lincoln Citytől inkább az ötödik vonalban szereplő Luton Townhoz írt alá. Sokakat meglepett a játékos döntése, a Fradi-szurkolók nem tudták mire vélni, hogy a 2005-ben az MTK-tól Angliába igazolt játékos miért nem a 28-szoros magyar bajnokot választotta.

"Nem azért választottam a Lutont, mert fikázom vagy lenézem a Fradit. Egész egyszerűen azért, mert szezon közben vagyunk, én pedig nem akartam egyszerre klubot és országot is váltani. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon a Fradinál jobb klubban nem lehet focizni, a két klubot összehasonlítani pedig egyszerűen butaság. Ha a megkeresés nem januárban, hanem nyáron jött volna, akkor lehet, hogy másképp döntök" - magyarázta Kovács.

Kovács csukafejessel nyitott a Lutonban


A Bedfordshire on Sundaynek nyilatkozva mégis tett összehasonlítást, mondván: az angol ugyanolyan nagy klub, mint a magyar. Utólag azt mondja, nem kell szó szerint venni a szavait. "Ezt arra értettem, hogy a Luton Anglián belül egy nagy múlttal rendelkező és a mostani pozíciójához képest túl nagy klub. Hogy ugyanolyan lenne, mint a Fradi? Ilyet nem mondanék. A Ferencvárosból egy van, és megismételhetetlen a világon. Magyar ember vagyok, attól függetlenül, hogy nem játszottam még a Fradiban, tudom, hogy mit jelent ott futballozni. A Fradi egy olyan csapat, amelyből ismét világhírű futballklubot lehet csinálni."

A védő szerint furcsa körülmények miatt kellett távoznia a volt angol válogatott Chris Sutton által dirigált Lincolntól. "A szurkolók imádtak, és úgy tartották, hogy egy magasabb szint felé kacsingató tagja vagyok a keretnek. Miután Sutton csatlakozott a klubhoz, ugyanúgy ment a játék, mint előtte, az edző orrba-szájba dicsért, majd elég érdekes okok miatt több társammal együtt kimaradtam a csapatból. Fiatal játékosokat hozott a klubhoz az ismerősi köreiből, és feltöltötte velük a kezdőcsapatot. Mivel én nem az ő embere voltam, és nem fűződött érdeke ahhoz, hogy játszasson, nem tett be a csapatba, én pedig nem akartam kiegészítő ember lenni. Éppen ezért a kérésemre, közös megegyezéssel elváltak az útjaink."

Forrás: MTI

"Bár minden klubnak ilyen jövőképe lenne"

A Ferencváros 2010-ben nem mindenki számára vonzó. Taszító lehet a zöld-fehér mez a gyakori szurkolói balhék, de szakmai szempontok miatt is, hiszen a Fradinak idén nem sok esélye van a jó NB I-es szereplésre, az európai kupaindulásra pedig szinte egyáltalán nincs remény.

"Az, hogy a Fradi 11., s hogy a szurkolókkal voltak problémák, ez a futball velejárója. Viszont ami a Fradinál elindult, az csábító, bár minden klubnak ilyen jövőképe lenne. Hogy ez megmutatkozik-e a pályán, majd meglátjuk" - mondta Kovács. Ezzel részben egybecsengenek Csizmadia szavai, aki azt állítja: a szurkolók viselkedését és a bajnoki tabellán elfoglalt helyet nem tartotta a szerződés ellen szóló érvnek, sőt, mielőtt aláírt, eszébe sem jutott ilyesmi: "Ezek számomra nem voltak ellenérvek, s egyáltalán nem is gondolkoztam azon, hogy balhés csapat-e a FTC. Arra viszont gondoltam, hogy a Fradié a legnagyobb szurkolótábor, amely fantasztikusan tud biztatni."


Győztes Csizmadia-gól az Európa Ligában

Csizmadia 2007 elején egyszeres válogatottként igazolt Fehérvárról a Mattersburghoz, a következő állomáshelye a Serie B-ben szereplő Grosseto volt, ahová nagy tervekkel igazolt, de végül csak öt mérkőzésen szerepelt: "Máig nem tudom, hogy miért. Furcsa dolgok történtek, az olaszok nem szerettek fizetni, ráadásul három edzőváltást is átéltem három hónap alatt" - emlékezett vissza, majd áttért a horvátországi időszakára. A Slaven Belupo együttesében csak az volt fontos a számára, hogy rendszeresen futballozzon. Ez sikerült, hiszen 15 mérkőzésen végül két gólt fejelt, majd kivásárolta magát a szerződéséből, hogy még télen aláírhasson álmai csapatához, a Ferencvároshoz.

Menedzserének már tavaly októberben elmondta, minden követ mozgasson meg, hogy az Üllői útra szerződhessen. Hogy ez miért volt olyan fontos a számára? "Szülőhelyemen, Erdélyben mindenki fradista, nekem pedig a mostani szerződéssel a gyermekkori álmom vált valóra. Volt több ajánlatom is, Horvátországból és más országokból is kerestek, de számomra a Fradi volt a legvonzóbb. Szerintem erősek leszünk, az őszhöz képest sokkal erősebbek. Mindenki érzi, hogy a csapatnak nem itt lenne a helye, de meglátják, a maximumot kihozzuk magunkból, és előre fogunk lépni!"

A korábbi elnök csúnya dolgokat csinált Lutonban

Az MTK-ban nevelkedett angliai légiósnak ugyan több ajánlata is volt - a Fradin kívül állítólag a harmadik vonalban szereplő Southend is hívta -, végül mégis az ötödosztályú Lutonhoz távozott, amit nem tart visszalépésnek. "A Luton egy nagy hagyományokkal rendelkező csapat, amely a 2006-2007-es szezonban még a másodosztályú Championshipben szerepelt. Ezt követően minden évben egy osztállyal lejjebb csúszott, mert a klub csődgondnokság alatt állt - a korábbi elnök csúnya dolgokat csinált a csapat pénzével -, ezért minden szezont mínusz 15-20 ponttal kezdett. A Luton anyagi téren mindent tisztázott, és a feljutásért küzd a bajnokságban. Ami nem változott, az az infrastruktúra: az edzőközpont, a szurkolói háttér, a fizetések alapján minimum a League One szintjét megüti."

Forrás: redimps.co.uk
Forrás: redimps.co.uk

Kovácsnak, amióta a Fradi helyett a Lutont választotta, két kérdést gyakran nekiszegeznek, az egyik: tényleg jobban lehet keresni az angol ötödosztályban, mint a magyar élvonalban? Szavaiból csak sejteni lehet a választ: "Angliában ez klubfüggő. Mindegy, hogy az adott csapat melyik osztályban szerepel, a Luton Townnak például olyanok a lehetőségei, amelyeket a harmadosztályban 24-ből 12 csapat megirigyelne."

A másik gyakran feltett kérdés: a magyar csapatok Angliában melyik ligában állnák meg a helyüket? A hátvéd szerint erre lehetetlen pontos választ adni, neki már csak azért is, mert 2005 óta Angliában van, így nem tudja, öt év alatt mennyit változott az NB I. Amit kívülről lát, az most, 2010-ben mindenesetre tetszik neki: "Pozitív jeleket látok, a klubok komoly tervekkel és profi szemlélettel rendelkeznek, említhetném például a Debrecent, a Fehérvárt, a ZTE-t, az Újpestet és természetesen a Ferencvárost, de akár a Kispestet is. Ez megnyugtató a szívemnek, hiszen egyértelmű, hogy minden magyar futballista számára az lenne a legjobb, ha a hazájában futballozhatna" - mondta, majd önmagával kissé ellentmondásba keveredve bevallotta, hogy a magyar futballközeg sajnos még most sem az a "hű, de csábító". Szerinte - a 2005-ös magyar helyzethez képest - az angol klubok sokkal magasabb színvonalon dolgoznak, mint a magyarok, az angol labdarúgásban minden biztosabb és nyugodtabb, mindemellett sokkal profibb is, de más a szurkolók fanatizmusa is. Ezenkívül Kovács szerint a brit futballnemzet, a magyar pedig nem.

Craig Short sms-ben gratulált

A két bajnokság összevetését szerinte nem lehet annyival elintézni, hogy összeengedjük a magyar bajnokot a negyedosztályú csapattal, a kérdés ugyanis ennél mélyebb és összetettebb. "Megnézném, hogy egy magyar csapat hogyan szerepel Angliában, hiszen - a Premier League-et leszámítva - itt minden csapat csak a bajnokságban 46 mérkőzésen lép pályára. Ráadásul Magyarországon két félszezonból áll a bajnokság, Angliában pedig még téli szünet sincs. Összességében egy magyar csapat feleannyi meccsen lép pályára, mint egy angol."

A légiósnak pazarul sikerült a bemutatkozása, a Histon elleni idegenbeli bajnokin szép csukafejesgóllal járult hozzá a Luton diadalához. Az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Ferencvárosnál továbbra sem mondtak le a megszerzéséről: "Az új menedzserem meg is jegyezte, nem kellett sok idő, hogy itt is helyi hősként emlegessenek. A pályán nem vagyok az a feladós és vesztes típus, addig megyek, amíg van két lábam, amíg folyik bennem a vér. A meccs után a Fradi edzője, Craig Short is sms-ben gratulált. Meglátjuk, mit hoz a nyár."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!