Vágólapra másolva!
Egy hete a Bajnokok Ligája elődöntőjében az Internazionale megmutatta, hogy a Barcelona sem legyőzhetetlen csapat, azonban a 3-1-es sikerrel a párharc még nem ért véget. Kulcskérdés lehet a barcelonai visszavágón, hogy hogyan játszik majd Lionel Messi és képes lesz-e megszerezni első gólját egy Mourinho-csapat ellen.

A Bajnokok Ligájában még nem volt címvédés, ám a mostani szezon közben sokan úgy vélték, hogy a Barcelona képes lehet erre a bravúrra. A katalánok azonban most olyan helyzetben vannak, amilyenben még nem voltak Josep Guardiola edzősége alatt: hátrányból kezdik a BL-párharc visszavágóját. A Barca a mostani idényben az előző két körben egyaránt idegenbeli döntetlennel kezdett, és az előző szezonban sem kapott ki az első mérkőzéseken, Lionel Messiéknek tehát egy teljesen új szituációval kell szembenézniük.

Hogy Barcelonában mekkora a feszültség, azt mutatja, hogy a hétvégi, Xerez elleni bajnoki végén a játékosok az alkalomra készített pólót húztak, melyen az alábbi felirat volt olvasható: "Nos vamos a dejar la piel", vagyis "A bőrünket is otthagyjuk majd a pályán". Az elmúlt időszakban ez a hozzáállás nem volt jellemző a Barcára, a katalánok rendre a fölényük tudatában léphettek pályára. Ezúttal azonban olyan ellenféllel kerültek szembe, amely rendkívül komolyan veszélyezteti a csapat eddigi dominanciáját - ez az első, milánói mérkőzés óta egyértelmű. Nem véletlenül hangsúlyozta az együttes középhátvédje, Gerard Piqué a szurkolók támogatásának fontosságát. "Remélem, a Camp Nou olyan lesz, amilyennek még sohasem láttam, és azt akarom, hogy az Inter focistái 90 percen keresztül utálják, hogy a pályán kell lenniük" - nyilatkozta a védő.

Guardiola nem foglalkozik az Interrel

Talán egyedül Guardiola volt az, aki megőrizte hidegvérét, és a tőle megszokott módon nyilatkozott. "Az Inter és az edzője sem számít, csak önmagunk. Ha a saját stílusunkban tudunk játszani, a szokásunkhoz híven járatjuk a labdát, és jobban játszunk, mint az első meccsen, akkor megoldhatjuk a feladatot" - elemzett a szakember, rávilágítva arra, hogy Milánóban mi volt a gond: a Barca csak az utolsó 20 percben tudott futballozni. Akkor az Inter 70 percen keresztül uralta a mérkőzést, játékosai fantasztikus kollektív munkával lezárták a passzsávokat, így aztán hiába birtokolta sokkal többet a labdát a Barcelona, és passzolt sokkal többet (még a kapus Víctor Valdés is többször játszotta meg valamelyik klubtársát, mint a legtöbbet passzoló milánói), a mezőnyfölény kevés volt.

A kérdés az, hogy a milánóiak ugyanezt végre tudják-e hajtani a Camp Nouban is. José Mourinhótól és csapatától sok minden kitelik, akár még az is, hogy megpróbálja kibekkelni a 90 percet, de sokkal valószínűbb, hogy akárcsak a Chelsea ellen Londonban, a portugál edző kifejezetten támadó felfogású gárdát küld majd pályára. Mourinho szokásához híven a pszichikai hadviselést is megkezdte a találkozó előtt, és kijelentette, hogy bízik benne: a Barcelona játékosa nem próbálják majd befolyásolni a bírót, hanem csak a játékkal törődnek. "Mi támogatni fogjuk a játékvezetőt, és ha a Barcelona focistái is ezt teszik, akkor nem lesz probléma" - mondta a portugál, aki ráadásul a tervek szerint maga mellé ülteti a kispadra azt a Luis Figót, aki kedvencből első számú közellenség lett a Barcánál, amikor otthagyta a klubot a Real Madrid kedvéért. Figo karrierjét az Internél fejezte be, és jelenleg is a milánóiaknál dolgozik, de eddig a meccseket a díszpáholyból nézte - most ott lehet a pálya mellett.

Mourinho keveri a kártyákat

Mourinho a kezdőkről sem mondott biztosat, igyekezett elbizonytalanítani az ellenfelet. "Akár hét-nyolc kezdő nevét is megadhatom" - mondta, majd felsorolt tízet: Júlio César, Maicon, Lúcio, Samuel, Zanetti, Cambiasso, Motta, Sneijder, Eto'o, Milito. "Mindent azért mégsem árulhatok el" - mosolygott arra a kérdésre, hogy ki lesz a 11. játékos, és ahogy keveri a kártyákat, még azt sem lehet kizárni, hogy beteszi Mario Balotellit a csapatba - akit az első mérkőzés hajrájában mutatott viselkedése miatt közutálat tárgya a szurkolóknál. Ennél valószínűbb, hogy Goran Pandev, esetleg Cristian Chivu lép pályára a Camp Nouban: utóbbi variáció esetén Javier Zanetti a középpályán szerepel. Dejan Sztankovics eltiltás miatt nem játszhat, a sérüléssel bajlódó Wesley Sneijder viszont vállalni tudja a játékot.

Forrás: AFP
Figo is leülhet az Inter-kispadra

A Barcelonánál a csapatkapitány Carles Puyol eltiltás miatt kihagyja a meccset, és szinte biztos, hogy a sérült Andrés Iniesta sem játszhat - a balhátvéd Eric Abidal azonban elképzelhető, hogy felépül. A védelem tengelyében Puyolt alighanem Gabriel Milito pótolja majd, aki így szembekerülhet testvérével, Diegóval. A Bajnokok Ligája történetében ez lesz az első alkalom, hogy egy testvérpár tagjai egymás ellen játszanak majd. A katalán hívek bíznak benne, hogy Messi ezúttal többet nyújt majd, mind a milánói meccsen, azonban az mindenképpen intő jel lehet a számukra, hogy az argentin szupersztár még sohasem tudott betalálni Mourinho csapata ellen.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!