Kapus:
Stefano Sorrentino (olasz, Chievo Verona): A Serie A hét végi fordulójának egyik legnagyobb meglepetése a Chievo firenzei győzelme volt. A veronaiak a három pont megszerzését elsősorban kapusuknak, Sorrentinónak köszönhetik, aki még Juan Manuel Vargas tizenegyesét is hárította.
Hátvédek:
Philipp Lahm (német, Bayern München): A bajorok játékosa az utóbbi időben jobbhátvédként szerepel, ráadásul a múlt héten a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. Lahm már az Olympique Lyon elleni BL-mérkőzésen is kiválóan futballozott, és ugyanezt a Mönchengladbach elleni bajnokin is megismételte - gólpasszt adott Miroslav Klosénak.
Diego Godín (uruguayi, Villarreal): A gyenge szezonrajt után az együttes egyre feljebb lép a tabellán, és már a BL-szereplés kiharcolása sem elérhetetlen a számára. A hét végén Santanderből hozta el a három pontot a Villarreal, köszönhetően nagy részben Godín remek játékának, na meg góljának.
Cesare Bovo (olasz, Palermo): A szicíliai klub továbbra is versenyben van a BL-t érő negyedik helyért a Serie A-ban, és a hét végén az AC Milan ellen gyűjtötte be a három pontot. Bovo a mérkőzés egyik legjobbja volt, levette a pályáról a vendégek csatárát, Klaas-Jan Huntelaart, és egy gólt is fejelt.
Kieran Richardson (angol, Sunderland): A Fekete Macskák stabil középcsapattá váltak ebben a szezonban, a hét végén Hullban nyertek. A mérkőzésen az alapvetően középpályás Richardson kényszerűségből a védelem bal oldalán játszott, ám remekül megállta a helyét, olyannyira, hogy a The Times szerint a mezőny legjobbja volt - nyolcas osztályzatot kapott.
Középpályások:
Salomon Kalou (elefántcsontparti, Chelsea): A londoniak nem ismertek kegyelmet a Stoke City elleni bajnokin, és 7-0-val küldték haza ellenfelüket. Kalou különösen remek formában játszott, amit mesterhármasa és kiharcolt tizenegyese is bizonyít.
Bastian Schweinsteiger (német, Bayern München): A Lyon elleni BL-elődöntő után a legtöbben Arjen Robbent dicsérték, azonban Schweinsteiger a középpályán legalább olyan hasznosan futballozott. Az egykori támadó felfogású játékosból Louis van Gaal védekező középpályást faragott, más kérdés, hogy a francia ellen Schweininek egy ideig szinte csatárként kellett játszania.
Scott Parker (angol, West Ham United): A londoni csapat híveinek már nem kell izgulniuk, szinte biztos, hogy kedvenceik bennmaradnak az élvonalban. Mindez a hét végi, Wigan Athletic elleni győzelemnek köszönhető, amelyet Parker bombagólja hozott meg - a középpályás végig óriási mezőnymunkát végzett.
Nani (portugál, Manchester United): A manchesteri együttes nem adja fel a bajnoki címért zajló küzdelmet, és a hét végén a Tottenham Hotspur ellen is begyűjtötte a három pontot. A portugál szélső kiválóan futballozott a találkozón, és egy szerzett egy látványos gólt, valamint kiharcolt egy tizenegyest.
Csatárok:
Diego Milito (argentin, Internazionale): A milánói drukkerek a nyáron aligha sejtették, hogy Milito bombaigazolás lesz. Az argentin csatár futószalagon szállítja gólokat: a Barcelona ellen is betalált, ráadásul adott két gólpasszt, és a bajnokságban az Atalanta sem úszta meg Milito-gól nélkül.
Lucas Barrios (argentin, Borussia Dortmund): Hajnal Tamásék egyre biztosabbak lehetnek abban, hogy a következő idényben nemzetközi kupaindulók lesznek, a dortmundiak még a BL-ről sem tettek le. A hét végén mindenesetre nagyon fontos három pontot szereztek a Nürnberg ellen, amihez Barrios mesterhármasára volt szükség. Nem csoda, hogy a támadót a paraguayiak honosítani szeretnék.