Vágólapra másolva!
Az Internazionale eddig nem volt aktív a játékospiacon, az előző szezonban minden trófeát begyűjtő klub kerete alig változott. Persze a milánóiak felkészültek arra, ha mégis meg kell válniuk brazil jobbhátvédjüktől, Maicontól, akinek pótlására honfitársát, Ilsinhót szemelték ki.

Maicont a Real Madrid szeretné megszerezni, és az Inter nem zárkózik el a transzfertől, amennyiben a spanyolok megfelelő összeget ajánlanak. A jobbhátvéd szívesen igazolna Madridba, így aztán nem lehet kizárni, hogy valóban elhagyja a BL-győztest, az olaszok pedig éppen ezért szétnéztek a játékospiacon, hogy kivel is lehetne pótolni őt.

Az egyik kiszemelt nem más, mint a szintén brazil Ilsinho, aki az elmúlt időszakban ugyan nem jobbhátvédként, hanem jobb oldali középpályásként futballozott az ukrán Sahtar Doneckben, de karrierje elején a védelemben szerepelt - egykoron a Sao Paulo a jelenleg az AS Romában szereplő Cicinho pótlására vette meg.

Ilsinho mellett szól, hogy szerződése lejárt a Sahtarnál (amellyel két bajnoki címet, 2008-ban pedig UEFA-kupát nyert), vagyis ingyen igazolható, és mivel olasz útlevéllel is rendelkezik, nem számít EU-n kívülinek. A játékos menedzsere, Andrea d'Amico elismerte, hogy tárgyalt a milánóiakkal, de konkrét ajánlatról még nem esett szó.

További átigazolási hírek:
A Tottenham Hotspur továbbra sem tett le az AC Milan holland csatárának, Klaas-Jan Huntelaarnak a megszerzéséről. A Liverpool svájci jobbhátvédje, Philipp Degen a Stuttgartba tart. Az Olympique Marseille támadóját, Hatem Ben Arfát a Hoffenheim szeretné leigazolni.

A Schalke 04 a spanyol Murcia utánpótlás-válogatott balhátvédjével, Sergio Escuderóval erősített. A Bologna szeretné kölcsönvenni a Juventus balhátvédjét, Fabio Grossót. A Blackburn Rovers bejelentkezett a Portsmouth nigériai csatáráért, John Utakáért.

A Sevilla kölcsönvette a Napoli olasz védőjét, Luca Cigarinit. A Napoli viszont az Udinese svájci középpályása, Gökhan Inler iránt érdeklődik. A Wolfsburg állítólag 13 millió eurót ajánlott a Twente Costa Rica-i csatáráért, Bryan Ruízért.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!