Monicomp Liga, 23. forduló:
Ferencváros - Vasas 0-1 (0-0)
Albert-stadion, 4500 néző, v: Miquel Garcia
gól: Maróti (78., öngól)
FTC: Haber - Csizmadia, Dragóner, Tutoric, Junior - Rósa, Maróti (Pölöskey, 81.), Józsi (Miljkovic, 65.) - Schembri, Heinz, Morales
Vasas: Németh - Balog (Lázok, 60.), Gáspár, Mileusnic, Katona - Kulcsár, Lisztes (Németh, 74.), Kovács, Rezes - Szilágyi, Ferenczi
Lapos első félidő után a másodikban többször került helyzetbe a Fradi, ám egyet sem értékesített, még Schembri ötösön belüli próbálkozását is védte Németh. A hajrá aztán a Vasasé lett: Lázok előre ívelt szabadrúgásánál a tisztázni igyekvő Maróti öngólt lőtt, onnantól pedig akár több gólt is lőhettek volna a vendégek.
A Vasas nyolc bajnoki óta veretlen, ráadásul ezeken mindössze egyetlen gólt kapott, a mostani győzelemmel pedig hetedik a tabellán.
A lefújás után Komjáti András, a Vasas vezetőedzője a tatai edzőtábort méltatta a Duna TV-nek nyilatkozva: "Lehetett volna nagyobb különbségű is a győzelem, de elégedett vagyok, mert hatalmas dolog az Üllői úton úgy nyerni, hogy nem kaptunk gólt. Egyre jobban működik a támadójátékunk, és jót tesz a csapatnak az is, hogy a mérkőzések előtt a tatai edzőtáborban készülünk."
Prukner László szerint csapata naggyá tette a Vasas kapusát: "Felkészültünk rá, hogy nagyon nehéz meccs lesz, a tavaszi szezonban csupán egy gólt kapott a Vasas, ezért szép játékra nem számíthattunk, de egy gólt be kellett volna valahogy gyötörnünk. A kapott gólunk előtt naggyá tettük a Vasas kapusát. Addig nem tudunk átlépni a saját árnyékunkon, amíg nem sikerül az ilyen helyzeteket belőnünk."
A bajnokság állása:
1. | Videoton | 22 | 15 | 5 | 2 | 46-19 | +27 | 50 | |
2. | Ferencváros | 23 | 12 | 2 | 9 | 34-32 | +2 | 38 | |
3. | Paks | 22 | 11 | 4 | 7 | 38-31 | +7 | 37 | |
4. | Kaposvár | 22 | 11 | 3 | 8 | 35-29 | +6 | 36 | |
5. | Zalaegerszeg | 22 | 11 | 3 | 8 | 37-33 | +4 | 36 | |
6. | Debrecen | 22 | 9 | 7 | 6 | 38-33 | +5 | 34 | |
7. | Vasas | 23 | 9 | 5 | 9 | 28-33 | -5 | 32 | |
8. | Győri ETO | 22 | 8 | 7 | 7 | 26-24 | +2 | 31 | |
9. | Pápa | 22 | 9 | 4 | 9 | 35-37 | -2 | 31 | |
10. | Újpest | 23 | 7 | 6 | 10 | 34-31 | +3 | 27 | |
11. | Honvéd | 22 | 7 | 6 | 9 | 26-27 | -1 | 27 | |
12. | Kecskemét | 22 | 9 | 0 | 13 | 36-41 | -5 | 27 | |
13. | Haladás | 22 | 7 | 5 | 10 | 29-30 | -1 | 26 | |
14. | MTK | 22 | 6 | 6 | 10 | 26-33 | -7 | 24 | |
15. | Siófok | 22 | 5 | 8 | 9 | 18-28 | -10 | 23 | |
16. | Szolnoki MÁV | 23 | 4 | 5 | 14 | 20-45 | -25 | 17 |