"Ki tudja, mit fogok érezni" - Dárdai Pál búcsúmeccse miatt bővítik a berlini stadiont

Közel nyolcvanezer ember búcsúztatja vasárnap a mobillelátókkal kibővített Olimpiai Stadionban Dárdai Pált, aki 372 Hertha-mezben lejátszott mérkőzés után az Augsburg elleni bajnokin utoljára lép pályára a Bundesliga-feljutást már korábban kivívott csapatban. A 35 éves játékos az [origo]-nak felidézte a nagy meccsekben, megdönthetetlennek tűnő rekordokban gazdag pályafutását, és elmesélte, melyek voltak számára a legemlékezetesebb pillanatok.

A középpályásnak először számokat mondtunk, és arra kértük, mondja el, hogy mi jut róla az eszébe.

1996
"Ebben az évben döntöttem úgy, hogy a Herthába igazolok. Először októberben látogattam ki Berlinbe, ahol bemutatták a várost, megnéztem egy meccset is, amelyen akkor 12 ezer néző volt. Kérdezték, el tudom-e képzelni itt a karrieremet, mire én, 'hogyne tudnám?'. A BVSC-nél az akkori edzőm, Mezey Gyuri bácsi azt mondta, hogy várjak még, mert biztosan lesz jobb kérőm is, de én menni akartam, így elengedett. Sok kritikát kaptam, hogy miért igazolok egy másodosztályú klubhoz, aztán hét évvel később mindenki irigyelt, amikor a Bajnokok Ligájában játszottunk."

286
"A német bajnokságban ennyi Hertha-meccsen léptem pályára, amivel a klub rekordere vagyok, ám amire én még inkább büszke vagyok, hogy a megszerzett pontok tekintetében is vezetek. Még nem is voltam csúcstartó a meccseim mennyiségével, amikor már az én nevemhez fűződött a legtöbb győztes találkozó."

372
"Ettől a sok berlini meccstől kopott el a bokám."

44
"A nemzetközi kupameccseim számával is csúcstartó vagyok, nehéz lesz megdönteni."

78 ezer
"A 2006-os vb előtt 72 ezresre módosították a berlini stadion befogadóképességét, most egy mobil lelátóval hatezerrel több embert próbálnak majd betömni vasárnap, aztán majd a Real Madrid elleni meccsen is. Azért egy kis szerencse is kellett ahhoz, hogy ennyi ember előtt búcsúzhassak, hiszen a csapat már feljutott a Bundesligába, így nem lesz tétje a meccsnek. Ilyen búcsú a Hertha történetében tudtommal még senkinek nem adatott meg, persze én is csak akkor játszhatok, ha vasárnapig nem történik semmi velem, és egészséges maradok. Ennél szebb a búcsú pedig már csak akkor lehet, ha meg is nyerjük a meccset. Én már ráálltam a másik életemre, nem hiányzik ez a ritmus, de nem tudtam angolosan távozni. Legyek csak túl rajta, aztán ki tudja, mit fogok érezni."

61
"A célom az 50 elérése volt, végül hatvanegyszer voltam válogatott. Ettől sajnos még tény, hogy Mezey György vezetése óta senki nem tudott maradandót alkotni, így nincs miről beszélni. Kétszer azért közel voltunk a sikerhez. Gellei Imre idejében a lettországi meccs előtt nagyon bizakodtunk, még a német újságírók is eljöttek a meccsre, hogy megírják, amint 'Pál kijut az Eb-re', a meccs aztán elment. Erwin Koeman kapitánysága idején a svédek és a portugálok elleni hazai meccsel szintén előbbre lehetett volna lépni, sajnos ez sem sikerült."

35
"Ez a korom, ezzel nem lehet mit kezdeni, az időt nem lehet megállítani. De még mindig előre nézek, most is tanulok, az edzői papírokért ültem iskolapadba. Ha végeztem, szeretnék majd edzőként egy saját csapatot."

2012
"Hogy mi lesz velem jövőre? Egyelőre csak az biztos, hogy most nyáron életbe lépett a kétéves szerződésem, ennyi ideig a klub kérésére még az amatőrcsapatban játszanom kell, közben hospitálok, edzést tartok az utánpótláscsapatnál. Az A-licenc megszerzése után szeretnék továbblépni, és megszerezni a pro-licencet is."

3
"Három fiam van, mindannyian ügyesek, ami nem csoda, hiszen a feleségem első osztályú kézilabdázó. A nagyobbik fimara már felfigyelt a német szövetség, a legügyesebbeket különféle tornákon indítják, ahol fehér mezben, fekete nadrágban - egyszóval német válogatott mezben - játszanak. Pali a 99-es korosztály tagja, a Herthánál már kérdezték, hogy mikor viszem a csapathoz. Most jó helyen van, de kezdi kinőni a kispályát, és lassan át kell majd állnia a nagyra."

Leg-leg-leg

Dárdai Pált megkértük arra is, elevenítse fel pályafutása legkülönlegesebb pillanatait.

A legszebb gól
"Talán az angolok elleni, amikor a felső ficakba bombáztam. De a Bayern elleni győztes gól is emlékezetes, amelyet az Olimpiai Stadionban lőttem. Utána tíz évig velem harangozták be a München elleni meccseket."

A legnagyobb meccs
"A Milan elleni, amikor itthon 1-0-ra nyertünk a BL-ben. Ez már csak azért is nagy dolog volt, mert akkor nem adott minden meccset a tévé, ezt az egyet viszont egész Magyarországon látni lehetett. Úgy érzem, sok kisgyereknek adott ez a mérkőzés motivációt ahhoz, hogy focizni kezdjen."

Hiányérzet
"A német kupadöntőbe - amelyet tradicionálisan, minden évben Berlinben rendeznek - soha nem sikerült bejutnunk."

A legerősebb ellenfél
"A stuttgarti Alexander Hlebet - aki később az Arsenalban és a Barcában is játszott - nem tudtam megfogni, ha fellöktem, továbbszaladt. Thomas Hässler (Dortmund, majd 1860 München) ritmusváltásait is nagyon nehezen lehetett követni. A csapatok közül mondhatnám a Barcát, a Milant, a Galatasarayt is, de a válogatottal is játszottunk nem egy bivalyerős ellenféllel."

A legrosszabb pillanat
"Amikor a Milan elleni meccsen, a 86. percben hátulról megrúgtak, és ripityára ment a bokám. Két hónapot kellett kihagynom."

A legszebb pillanat
"Védekező középpályásként nem sok gólt rúgtam, de amikor ez sikerült, akkor a legtöbbször a tizenhatoson kívülről lőttem. Amikor betaláltam, az mindig ugyanolyan szép pillanat volt."

A legjobb edző
"Berlinben Jürgen Röber és Hans Meyer, a válogatottnál Gellei Imre és Erwin Koeman."

A legjobb csapattársak
"Egressy Gábor sokáig a szobatársam volt az olimpiai csapatnál. Szélesi Zolival is nagyon jóban voltam, akivel Erwin Koeman idejében laktunk egy szobában. Bár lehet, hogy a volt szobatársaim nehéz esetnek tartanak, én ugyanis este fél tízkor már alszom, reggel fél hétkor pedig már fenn vagyok."

A legrosszabb döntés
"Amikor kiestünk a Herthával, sokat játszottam beinjekciózott, fájós bokával."

A legjobb döntés
"Az, hogy eljöttem Németországba. Hiszen jól sült el, nem?"