Vágólapra másolva!
A Manchester Unitednek, ha csak barátságos mérkőzésen is, de sikerült visszavágnia a Barcelonának a BL-döntőben elszenvedett vereségét. A 2-1-es angol győzelemmel véget ért találkozón a Barcából Lionel Messi és Xavi is hiányzott, a hatalmas tehetségnek tartott középpályás, Thiago Alcantara viszont bombagólt lőtt, tovább növelve a körülötte lévő felhajtást.

Az FC Barcelonánál viszonylag későn kezdődött a felkészülési időszak, csak július 18-án tartották meg az első tréninget, az első edzőmérkőzést pedig július 23-án játszották a Hajduk Splittel. Azóta a Barca négy felkészülési találkozón van túl, amelyeken összesen öt gólt ért el, ebből négyet egy játékos szerzett. Azonban nem valamelyik világsztárról, David Villáról vagy Lionel Messiről van szó (utóbbi a Copa América miatt még nem is lépett pályára a felkészülési időszakban): az edzőmeccsek legeredményesebbje a húszéves, saját nevelésű középpályás, Thiago Alcantara volt, akit máris az új Xavinak kiáltottak ki.

Világbajnok apa, röplabdázó anya

A két játékos összehasonlítása azért is indokolt, mert a világ- és Európa-bajnok középpályás sérülés miatt egyetlen felkészülési találkozón sem szerepelt, vagyis Thiago gyakorlatilag az ő helyén játszott, mégpedig egészen kiválóan. Mindez a katalán szurkolókat egyáltalán nem lepte meg, hiszen ők régóta tudják, hogy személyében egy kivételes tehetség pallérozódik a klubnál. A középpályás a génjeiben hordozza a sportot, hiszen anyja profi röplabdázó volt, apja pedig nem más, mint az egykori huszonkétszeres brazil válogatott középpályás, Mazinho, aki 1994-ben világbajnok is volt.

Thiago gyerekkora apja karrierjével együtt alakult: Olaszországban született, első klubja a brazil Flamengo volt, majd a galíciai Urecában szerepelt (Mazinho akkor éppen a Celta Vigóban játszott), majd visszatért a Flamengóhoz, és végül 14 évesen, 2005-ben igazolta le az FC Barcelona. A híres utánpótlás-akadémián, a La Masíában elsőrangú képzést kapott, és a korosztályos válogatottakban már a spanyol színeket képviselte. Nem is akárhogyan: 2008-ban U17-es Európa-bajnokságot nyert, 2010-ben az U19-esekkel ezüstérmes lett, idén pedig az U21-es csapattal Eb-győzelmet ünnepelt. A nyári torna döntőjében óriási bombagólt rúgott a svájciaknak, őt választották meg a finálé legjobb játékosának is.

90 millió euró a szerződésben

Ekkor persze már túl volt a Barcelona első csapatában való bemutatkozáson, amire még 2009 májusában, egy Mallorca elleni bajnokin került sor. Az előző két idényben ugyan még a B csapat keretéhez tartozott, de egyre többször hívták fel a nagyok közé: két év alatt 14 bajnokin lépett pályára, három gólt szerzett. 2011 tavaszán már Európa-szerte ismert volt, a Barca-hívek pedig joggal aggódhattak, hogy valamelyik sztárklub elcsábítja. Thiago szerződése ugyan 2013-ig szólt, de a kivásárlási záradék csak tízmillió euró volt, és ez felkeltette a Manchester United, sőt, még a Real Madrid érdeklődését is.

Egyelőre megnyugodhatnak, hiszen hosszas tárgyalás után Thiago június végén új szerződést írt alá, amely immár 2015-ig érvényes, és ha egy klub meg akarja venni a középpályást, akkor 90 millió eurót kell letennie. A Barca játékstílusát kiválóan ismerő, a csapatba gond nélkül beilleszkedő tehetség jelenléte ugyanakkor felvet egy érdekes kérdést: a klub miért akarja mindenáron leigazolni Francesc Fabregast az Arsenaltól, amikor ingyen a rendelkezésére áll egy lassan hasonló képességű játékos.

Lassan járj, tovább érsz!

A válasz az egyesület, pontosabban Josep Guardiola futballról alkotott felfogásában rejlik - Barcelonában úgy vélik, hogy egy fiatal tehetséget nem szabad rögtön a mély vízbe dobni, hanem fokozatosan kell beépíteni a csapatba, időt kell neki biztosítani, hogy felvegye a ritmust.

Mindez az olyan világklasszis középpályásokra is igaz volt, mint Xavi és Andrés Iniesta. A legutóbbi Aranylabda-szavazás második és harmadik helyezettje egyaránt nagyon fiatalon bemutatkozott a felnőttek között, de évekbe tellett, amíg alapemberek lettek. Xavi 1998 októberében debütált a Primera Divisiónban, de a 2001-2002-es szezon volt az első, amikor legalább 30 meccsen szerepelt. Iniesta még lassabban ért be, a 2006-2007-es idényig gyakorlatilag ő volt a Barca 12. embere, aki legtöbbször csereként lépett pályára.

A La Masíáról Senda de Campeones címmel könyvet írt Marti Perarnau szerint Guardiola úgy véli, hogy Thiagónak is ezt az utat kell bejárnia. Ha megnézzük a hasonló stílusú középpályások életkorát, akkor azt látjuk, hogy Xavi 31, Iniesta 27, Thiago pedig 20 éves. Látszik, hogy hiányzik egy láncszem, ő lehet Fabregas, aki 24 esztendős. Az Arsenal középpályása szintén Barcelonában nevelkedett, tökéletesen tisztában van az ottani futballfilozófiával, ám tizenévesen nem volt türelme kivárni, hogy lehetőséget kapjon, és ezért Angliába igazolt. Ez a megoldás azonban rajta kívül másnak eddig nem nagyon vált be, ami Thiagót esetleges türelmetlenségét is kordában tarthatja.

Forrás: AFP/Christof Stache

Giovani intő példa lehet

Az ő szempontjából persze érthető, hogy szeretne minél több játéklehetőséget kapni, azonban Giovani dos Santos vagy Bojan Krkic példája intő jel lehet a számára. Mind a ketten nagyon fiatalon debütáltak, fényes jövőt jósoltak nekik, de talán túlságosan is nagy terhet raktak a vállukra, amit nem tudtak elviselni. Giovani 2008-ban, mindössze 19 évesen elfogadta a Tottenham Hotspur ajánlatát, mert úgy érezte, hogy nem kapott elég lehetőséget, de a váltás nem jött be neki, azóta megjárta az Ipswich Townt és a Galatasarayt is, tavasszal pedig visszatért Spanyolországba, a Racing Santanderhez. Krkic most nyáron szerződött az AS Romához, miután nem tudta beverekedni magát a kezdők közé.

A felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítmény alapján a spanyol lapok máris szuperlatívuszokban ínak Thiagóról, arról cikkeznek, hogy nincs is szükség Fabregasra. A klubnál ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy bármennyire is tehetséges, még nem kész játékos. "Úgy vélem, nem szabad túl nagy felelősséget tenni rá. Nagyon fiatal, és fontos, hogy megkapja a fejlődéshez szükséges időt" - nyilatkozta az EFE hírügynökségnek Sergio Busquets, aki szinte a fű alatt vált meghatározó játékossá nemcsak a Barcában, hanem a válogatottban is. Körülötte nem volt nagy felhajtás, Thiago azonban ezt már nem úszta meg, és nagy kérdés, hogy elég türelmes lesz-e ahhoz, hogy kivárja, amíg Guardiola kész futballistának tartja.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!