Scholes szerdán először maradt ki a ManUnitedből a visszatérése óta, és a csapat rögtön ki is kapott a Wigantől - előtte 12 meccsből tizenegyet megnyert, egyszer ikszelt.
Angol lapok szerint Alex Ferguson edzőnek inkább a hétvégi bajnokin, az Aston Villa ellen hazai pályán kellett volna pihentetnie Scholest. A 37 éves játékos olyan fontos a Manchesternek, hogy Angliában már az a téma: a válogatottnak is segíthet az Eb-n.
Scholes az elmúlt nyolc évben nem szerepelt a nemzeti csapatban, de a szövetségi kapitánynak is esélyes Harry Redknapp szerint ha valamikor, most visszatérhet.
"Úgy játszik, mint egy spanyol, mint Xavi vagy Iniesta. Sosem passzolja hátrafelé a labdát" - jelentette ki a Tottenham-edző Scholesról, aki olyan mértékben feljavította a Unitedet, hogy Ferguson egy újabb idényre marasztalná.
Scholes utoljára 2004-ben játszott a válogatottban, mikor büntetőkkel kikaptak a házigazda portugáloktól az Eb-negyeddöntőben. Azóta Steve McClaren és Fabio Capello is hívta, legutóbb a 2010-es dél-afrikai vébé előtt.
Akkor Scholesnak mindössze két óra jutott, hogy végiggondolja a kérdést, de utólag azt mondta, valószínűleg bevállalta volna, ha hamarabb szólnak neki. Ezúttal van ideje gondolkodni, és még túl sok meccs sincs a lábában.