Détári: A Fradi légiósai beleszoktak a pesti életbe
A játékosként világválogatott edző munkájával elégedett a Fradi vezetői, ezért egy plusz egy évvel hosszabbítottak a szakemberrel. Détári a héten már arról nyilatkozott, hogy leültek a vezetéssel, és megbeszélték, hogy kikre nem számít a következő szezonban, így nem meglepetés, hogy hivatalosan is bejelentették, hogy marad a csapatnál.
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója azt mondta, ha a csapat a következő bajnokságban dobogón végez, tehát nemzetközi kupaindulásra jogosult lesz, vagy aranyérmet nyer a Magyar Kupában és a bajnokságban legrosszabb esetben hatodikként zár, újabb egy évvel meghosszabbodik Détári szerződése.
"Edzőnk az örökölt játékosállománnyal mindent megtett, nehogy tragédia történjen az FTC életében" - fogalmazott Orosz. "Amióta átvette a csapatot, húsz bajnoki mérkőzést játszott a csapat, a mérleg kilenc győzelem, négy döntetlen és hét vereség. A jelenlegi keret erősségét figyelembe véve ez a realitás. Úgy döntöttünk 2013. június 30-ig meghosszabbítjuk szakmai igazgatónk szerződését."
A vezérigazgató hozzátette, a Détári által végzett szakmai munka, valamint az a koncepció, hogy a fiatal játékosokra épít, garancia arra, hogy az FTC jó úton halad.
"Amikor szeptemberben megkaptam ezt a lehetőséget, szerettem volna élni vele, és a szerződés-hosszabbítással meg is lett az eredménye a munkánknak" - mondta a 49 éves Détári. "Három mérkőzés van hátra a bajnokságból, de már nagyon készülünk a következő szezonra is. Meghatározó játékosokkal, tehetséges magyar fiatalokkal szeretnénk erősíteni. Még egyszer nem történhet meg, hogy ferencvárosi mezben ilyen gyengén és lélektelenül futballozzanak néhányan, mint a Pápa elleni meccsen."
Détári Lajost az ősszel nevezték ki a távozó Prukner László helyére, ekkor tizennegyedik volt a csapat, jelenleg pedig a tizedik helyen áll a tabellán. A csapat a hétvégén az ősi rivális Újpest otthonában játszik rangadót.