Hatalmas ünneplést csaptak a spanyol harmadosztályban szereplő Alcoyano játékosai, amikor megtudták, hogy a Király-kupában a 32 között a Real Madriddal játszhatnak majd. Az ugráló, kiabáló, pezsgőt bontó játékosok tisztában voltak vele, hogy gyakorlatilag semmi esélyük a továbbjutásra, mégis érthető az örömük, hiszen pályafutásuk legemlékezetesebb pillanatait élhetik majd át a kétmeccses párharc során, még akkor is, ha nem biztos, hogy a Real a legnagyobb sztárjaival áll majd fel.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Gerevich Aladár kardvívó hat olimpián összesen tíz érmet szerzett: hét aranyat, egy ezüstöt és két bronzot. Ez több is lehetett volna, ha nem maradnak el a játékok a háború miatt 1940-ben és 1944-ben. Gerevich ugyanis először 1932-ben, 22 évesen, utoljára pedig huszonnyolc évvel később 1960-ban 50 évesen ért a csúcsra.