Egy üldözött zsidó tette naggyá a Bayernt
![Kurt Landauer, Bayern München, foci](https://cdn.origo.hu/2023/12/Byxrzmvl8D3cWABmzWj0EmxaJRN7RrdSp96Jgo5cQZE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NTllM2Q5OTI3ZDQ4NzRhNzIzMDgwMTc5MDQzODdi.webp)
Kurt Landauer 1884. július 28-án született Planeggben, 17 évesen már a Bayern München ifjúsági csapatában futballozott, de miután a családja Lausanne-ba költözött, felhagyott a futballal. Amint visszatért Németországba, 1905-ben ismét a münchenieknél jelentkezett játékra, és 1913-ban már ő volt a klub elnöke. Harcolt az első világháborúban, szolgálataiért megkapta a Vaskeresztet.
A háború után folytatta elnöki munkáját, 1919 és 1933 között irányításával a klub folyamatosan nőtt, egyre befolyásosabb és gazdagabb lett. Kétszer nyert dél-német bajnokságot (1926, 1928), háromszor pedig a német bajnokság döntőjében is szerepelhetett (1926, 1928, 1929).
A csúcsra 1932-ben jutott fel, amikor a csapat a későbbi Barcelona- és Feyenoord-edző, a játékosként Jimmy Hogan MTK-jában is megforduló Richard Kohn vezetésével bajnok lett. A következő aranyéremre 1969-ig kellett várni.
Landauer egy korát messze megelőző látnok volt. A jövőt az utánpótlásképzésben és a más stílusok megismerésében és elsajátításában látta. 1928-ban 36 korosztályos csapata volt a klubnak, összesen 535 játékossal, ami Németország legnagyobb és a legjobb utánpótlásközpontjává tette. Az elnök budapesti, bécsi és prágai csapatokat hívott barátságos meccsekre - olyanokat, amelyek nem az angol kick-and-rush stílust követték, hanem a Duna menti iskola rövidpasszos futballját játszották.
Landauer civilben a Münchner Neuesten Nachrichten nevű egykori lap hirdetési részlegének a vezetője volt. Régi vágású kereskedőként jellemezték, aki nem akart belevágni egy új stadion építésébe, inkább fizetést adott a játékosoknak. Már a húszas években a profizmusban látta a jövőt, de a német szövetség ellenállásába ütközött. A DFB csak az amatörizmust támogatta, és megtiltotta, hogy futballistákért átigazolási díjat fizessenek.
Ez a döntés egyértelműen a Bayern ellen szólt, Landauer ugyanis magyar és cseh játékosokkal erősítette meg a klubot, és titokban - törvénytelen módon - fizetett is nekik. Azzal érvelt, hogy Anglia (1888), Skócia (1890), Ausztria (1924) és Csehszlovákia (1925) után 1926-ban már Magyarországon is megalakult a Magyar Professzionalista Labdarúgók Szövetsége. A német szövetség 1932-ben adta be a derekát, amikor a válogatott eredményei már annyira rosszak voltak, hogy nyilvánvaló lett: változásra van szükség.
Landauer egy évvel a bajnoki cím és a náci hatalomátvétel után politikai okokból lemondott. Egyebek mellett miatta tartották a nácik a Bayernt zsidó klubnak (és támogatták inkább a helyi rivális 1860 Münchent) - írta nemrég a Die Zeit. 1938-ban Kurt Landauert zsidó származása miatt letartóztatták, a dachaui munkatáborba hurcolták. Harminchárom nap után megszökött, és Svájcba menekült. Négy testvére mind a koncentrációs táborban halt meg.
Népszerűségére jellemző, hogy egykori játékosai nem felejtették el, még egy 1940-es genfi barátságos mérkőzésen is kimentek hozzá a a nézőtérre, hogy üdvözöljék.
1947-ben tért vissza Münchenbe, és addig kilincselt az amerikaiaknál, amíg engedélyt kapott a Bayern újraszervezésére. 1951-ben ismét a klub elnöke lett, munkájával előkészítette a sikeres jövőt. 1961. december 21-én halt meg.
A klub 2013. november 21-én választotta meg posztumusz tiszteletbeli elnöknek. Addig csak Uli Hoeness, Franz Beckenbauer vagy Karl-Heinz Rummenigge neve jutott eszébe mindenkinek, ha a Bayern nagynevű vezetőiről volt szó. A Frankfurter Rundschau még 2009-ben is azt írta, hogy nincs találat, ha beütik Landauer nevét a Bayern honlapjának keresőjébe.
Többek között Rummenigge is elismerte, hogy játékosként szégyen szemre sohasem hallott róla. "1974 és 1984 között játszottam a Bayernben, de tíz év alatt sohasem találkoztam Landauer nevével" - mondta.
Pedig a bajorok leghíresebb ultracsoportja, a Schickeria már 2006-ban úgy döntött, méltó emléket állít Landauernek. Megszervezte a rasszizmus elleni kispályás futballtornát (Antirassistisches Einladungsturnier), amely idén már kilencedik alkalommal várta a résztvevőket.
A Schickeria idén októberben megkapta a rangos Julius Hirsch-díjat is a szövetségtől. "A diszkrimináció és antiszemitizmus minden formájával szembeni elkötelezettség mélyen gyökerezik a Bayern történetében. Örülök, hogy a szurkolók élettel töltötték meg ezt a hagyományt. A Schickeria kreatív koreográfiái és akciói ragyogó példái ennek. A Julius Hirsch-díjjal megérdemelt elismerésben részesültek" – idézte Rummeniggét a Bayern magyar szurkolói honlapja.
"A Schickeria világos jelzést ad mindenféle diszkriminációval szemben. A díjjal bátorítani akarjuk a többi ultracsoportot, hogy vállaljanak felelősséget ezen a téren is" - méltatta a díjazottakat Wolfgang Niersbach DFB-elnök.
Landauer életéről idén Hans Steinbichler forgatott filmet Josef Bierbichler főszereplésével "Az elnök" (Landauer - Der Präsident) címmel, amelyet augusztusban mutattak be, egy hete pedig az ARD német közszolgálati csatorna is műsorára tűzte.