A csapat szövetségi kapitánya, Dunga szombaton még azt mondta, túlzónak tartják a fegyelmi bizottság döntését és igazságos ítéletet szeretnének. A CBF hétfőn közölte, hogy a játékossal egyetértésben belenyugodtak a határozatba, és nem tiltakoznak.
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona 23 éves sztárját a Kolumbia elleni, 1-0-ra elveszített csoportmérkőzést követően állította ki a játékvezető, mert a végső sípszó után a labdával nagy erővel megrúgta ellenfelét, majd egy fejelő mozdulattal fenyegette riválisát. Neymar ezt követően az öltözőfolyosón inzultálta a játékvezetőt, ezért kapott négymeccses büntetést, valamint tízezer dolláros pénzbírságot is.