Vágólapra másolva!
Győzelemmel kezdte meg edzői pályafutását a Hertha élvonalbeli csapatánál Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya bemutatkozásként 2-0-s sikerre vezette tanítványait Mainzban. Az utolsó helyezett Dortmund 3-0-ra nyert Freiburgban, a két éllovas - a Bayern és a Wolfsburg - sem hibázott.

Dárdai bemutatkozását a német sajtó is kiemelt figyelemmel kísérte, hiszen a Hertha legendája játszotta a legtöbb meccset (286 bajnokit) a csapatban, arra pedig még a Bundesligában sem volt példa, hogy klubedző másodállásban szövetségi kapitány legyen.

A Mainz elleni idegenbeli debütáláson a 32. perc hozta meg a fordulatot, a hazaiak kapusa, Karius felrúgta az ötösön Stockert, villant a piros lap. A büntetőt Hegeler bevágta (0-1).

Hét perc múlva jött a második gól, Stocker lövése a jobb kapufáról éppen Beerens elé pattant, aki másodszorra nem rontott (0-2).

A második fékidőben ugyan Lustenberger piros lapja miatt kiegyenlítődtek az erőviszonyok, de a hazaiak már nem tudtak újítani.

Dárdai így győztes mérkőzésen mutatkozott be, a Hertha négy sikertelen bajnoki után ismét győzött, és három gólképtelen meccsen követően újra betalált.

Dárdai tökéletesen mutatkozott be a Herthánál Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A Bayern München az első két mérkőzés nyeretlensége után ezúttal simán győzött Stuttgartban, de az üldöző Wolfsburg is simán verte a Szalai Ádámot végig kispadoztató Hoffenheimet.

Végre a Dortmund is megmutatta, hogy az utolsó hely nem tükrözi a valóságot, Jürgen Klopp együttese 3-0-ra nyert Freiburgban.

A Stieber Zoltánnal felálló Hamburg 2-1-re legyőzte a vendég Hannovert. A magyar válogatott futballista végigjátszotta a találkozót.

Eredmények, Bundesliga, 20. forduló:
Köln - Paderborn 0-0

Freiburg - Dortmund 0-3 (0-1)
gól: Reus (9.), Aubameyang (56., 72.)

Mainz - Hertha 0-2 (0-2)
gól: Hegeler (35., büntetőből), Beerens (42.)
piros lap: Karius (32.), illetve Lustenberger (58.)

Dárdaira figyelt mindenki Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Frank Rumpenhorst

Stuttgart - Bayern München 0-2 (0-1)
gól: Robben (41.), Alaba (51.)

Wolfsburg - Hoffenheim 3-0 (2-0)
gól: Dost (3.), De Bruyne (28., 84.)

Hamburger SV-HSV Hannover 2-1 (1-0)
gól:
Marcelo (26., öngól), Jansen (50.), illetve Sobiech (66.)

A tabella:
1. Bayern München 20 45- 9 49 pont
2. VfL Wolfsburg 20 41-19 41
3. FC Schalke 04 20 31-22 34
4. Bor. Mönchengladbach 20 27-17 33
5. FC Augsburg 19 26-22 33
6. Bayer Leverkusen 19 29-20 32
7. 1899 Hoffenheim 20 31-33 26
8. Hannover 96 20 23-30 25
9. Eintracht Frankfurt 19 36-39 24
10. 1. FC Köln 20 19-23 24
11. Hamburger SV 20 14-22 23
12. Werder Bremen 19 30-40 23
13. FSV Mainz 05 20 25-26 22
14. Hertha BSC 20 26-38 21
15. SC Paderborn 20 21-34 20
16. Borussia Dortmund 20 21-27 19
17. SC Freiburg 20 21-30 18
18. VfB Stuttgart 20 20-35 18

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!