A pénzeket akkor foglalták le, amikor nyomozás indult a FIFA-t érintő korrupciós ügyben, amely végén 41 természetes és jogi személy került vád alá. Úgy tűnik, a FIFA az új elnökkel, a nemrég megválasztott Gianni Infantinóval új irányt vesz, és amíg az előző elnök, Sepp Blatter folyton az ártatlanságát hangoztatta, addig a szövetség most először ismerte el, hogy korrupt volt.
A FIFA egy 22 oldalas kérelemmel fordult az amerikai ügyészséghez, és ebben indokolták meg, hogy miért igénylik vissza azokat a pénzeket, amelyeket a hatóságok a nyomozás során foglaltak le. A kérelemben olyan mondatok szerepelnek, mint hogy a FIFA maga is korrupció áldozata lett, és a korrupt vezetői visszaéltek a pozíciójukkal, amivel súlyosan megkárosították a nemzetközi szövetséget.
"A pénzek, amiket zsebre vágtak, a futball fejlesztését és népszerűsítését kellett volna, hogy szolgálják, ezért
a FIFA szeretné ezt a pénzt visszaszerezni, függetlenül attól, hogy ez a procedúra mennyi időt vesz igénybe"
- áll az ügyészségnek benyújtott kérelemben.
A FIFA 28 millió dollárt igényel vissza a korábbi vezetőknek kifizetett bónuszok, napidíjak, repülőjegyek után, és további 10 millió dollárt azért, mert a FIFA vezetői megkenték a végrehajtó bizottság tagjait, hogy a 2010-es világbajnokság odaítélésénél Dél-Afrikára szavazzanak.
A 22 oldalas dokumentumban konkrét személyeket is megnevezett a FIFA, így az amerikai Chuck Blazert, akitől 5,3 millió dollárt követelnek, vagy a korábbi alelnököt, Jack Warnert, akitől 4,4 millió dollárt.