Vágólapra másolva!
A Ferencváros vezetősége csütörtök este 18 órától szurkolói ankétot tartott, amelyen Kubatov Gábor, az FTC elnöke megerősítette, hogy tárgyalásban állnak az ultrákat képviselő Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül elnevezésű csoporttal a két fél között feszülő ellentétek feloldásáról. Kubatov szerint a klub gesztust gyakorolt az ankéttal, amelyen bejelentette: bár a tárgyalásoknak még nincs vége, a Groupama Arénából történt összes kizárást a klub azonnali hatállyal felfüggeszti, és összességében 50 százalék esélyt lát a megegyezésre, de a liberális média miatt nem mond erről a helyzetről semmit. Úgy tűnik tehát, megegyezés lesz, most már csak az a kérdés, milyen áron, ki milyen kompromisszumra hajlandó, és mit fogad el a Fradi-tábor hátországa?

"A Ferencvárosi Torna Club vezetése úgy döntött, megteremti annak lehetőségét, hogy a 12 éve annyira várt, 29. bajnoki cím ünneplésén minden zöld-fehér érzelmű szurkolónk részt vehessen. Ezért az érvényben lévő, a Groupama Arénából történt összes kizárást a klub azonnali hatállyal felfüggeszti" - írja a Ferencváros hivatalos, szűkszavú közleménye.

Kubatov bejelentését nagy taps fogadta:

Az amnesztia visszavonásig érvényes, tehát addig, amíg a szurkolók balhé nélkül, a Ferencváros házszabályai szerint vesznek részt a sporteseményeken.

Kubatov Gábor azt szeretné, ha mindenki együtt ünnepelné a bajnoki címet Forrás: MTI/Földi Imre


Csak minőségi játékos kell a Fradiba

Az ankét első fázisában Thomas Doll vezetőedző a szurkolói kérdésekre reagálva beszélt a Ferencvárosról, a játékosokról, a várható igazolásokról és a saját jövőjéről is. Elmondta, elégedett lehet a csapat a bajnoki címmel, "bár talán José Mourinho vagy Pep Guardiola két ponttal többet szerzett volna nála” – tette hozzá viccelődve.

Az igazolásokkal kapcsolatban elárulta: a télen a Werder Brementől és a St. Pauliból próbáltak erősíteni, de végül meghiúsult az ügylet, mint ahogy lemondtak Kleinheisler László szerződtetéséről is, bár felmerül a neve. Doll azt is elmondta, hogy csak minőségi játékosokat szeretnének leigazolni, és ennek érdekében komoly játékosmegfigyelői hálózatot építettek ki.

15 játékost figyel a Fradi

Az Üllői út 129 blog beszámolója szerint Vladan Csukics a jövőben játékosmegfigyelőként segíti a Fradit a volt Jugoszlávia területén.

"Csak röviden, itt van előttem egy lista, 15 névvel. Fiatalok, tehetségesek, válogatottak, akiket már több mint egy éve figyelünk, és jó esélyeink lehetnek az átigazolásokra. Lassan feláll teljesen a játékosmegfigyelő hálózatunk, ami talán egyedülálló Magyarországon. Már nem videókat nézegetünk, mint korábban" - jelentette ki Kubatov a szurkolói blog szerint.

A Ferencváros szurkolói Vladan Csukics gólját ünneplik a labdarúgó Ligakupa döntőjeként vívott Ferencváros-Videoton FC találkozón Forrás: MTI/Beliczay László

Nem dőlt el a szkenner

Ezt követően Kubatov Gábor vette át a szót, aki elmondta: folynak a tárgyalások a szurkolói csoportokkal, és lát esélyt a megegyezésre, de mindkét félnek gesztusokat kell tennie a másik felé. Ilyen gesztusnak nevezte, például, a csütörtök esti ankétot is, amelyen a bérletes, beszkennelt szurkolók moderátor közvetítésével kérdezhettek a klub képviselőitől, elsősorban Thomas Dolltól és a klubelnöktől.

A klub és az ultrák közti ellentét legsarkosabb pontja, szimbóluma a beléptetést ellenőrző vénaszkenner ügye. Kérdésre Kubatov Gábor csak annyit mondott, hogy ezzel kapcsolatban is folynak a tárgyalások, de egyebet nem szeretne elárulni, és

50 százalék esélyt lát a megegyezésre.

Kubatov kiemelte: "torkig van a liberális médiával, amelyik hasznot húz a Ferencváros szenvedéseiből", mert ha nem engedik be a szurkolókat, az a baj, ha beengedik, akkor a liberális média fasizmust kiált.


A szurkolói ankétot feszült várakozás előzte meg a Tábor oldaláról. Az egyértelmű, hogy fordulóponthoz érkezett a szurkolók és a klubelnök csörtéje, és hogy mindkét fél tett engedményeket, gesztusokat. A békekötéshez azonban ez nem biztos, hogy elég lesz, mert az évek óta húzódó történet szálai szövevényesek.

Akcióban a vénaszkenner Forrás: MTI/Beliczay László

Kettős győzelem vagy kettős leléptetés?

"Olyanokkal nem tárgyalunk, akik súlyos erkölcsi és anyagi kárt okoznak szándékosan a klubnak, amelyet állítólag szeretnek" - fogalmazott elnöki interjújában Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke 2014 decemberében. A klub végül mégis leült a Táborral, sőt az amnesztiával Kubatov gesztust gyakorolt, de várhatóan mindez vegyes fogadtatásra talál majd a többet, mást remélő szurkolók között.

A drukkerek egységéről így csak most derül majd ki, mennyit ér igazából.

Az új helyzetet mindkét fél sikernek könyvelheti el, hiszen Kubatov Gábor elmondhatja, hogy a szankciói célt értek, a szurkolók "megtanultak viselkedni", ugyanakkor a Tábor is győztesnek állíthatja be magát. Ennek ellenére nem biztos, hogy van igazi győztese a csatának, de ehhez a tárgyalásokhoz és a megegyezéshez vezető utat is ismernünk kell.

Az ultrák állták a szavukat

Még szó sem volt vénaszkennerről, mikor a szurkolók tiltakozása 2013 decemberében már szervezett formát öltött: az MLSZ szurkolói iroda más szurkolói csoportokkal kiegészülve petíciót címzett Orbán Viktornak, "Magyarország legbefolyásosabb futballszurkolójának", az írást pedig Lázár János titkárságának adták át.

Az ultrák a huligántörvény és a sporttörvény módosítását követelték, mondván, ellenkező esetben tüntetni fognak: a rivális szurkolói csoportok képesek összefogni, és közösen tüntetni a "huligántörvény" életidegen szabályai ellen. A szemükben később vörös posztó lett a Ferencvárosnál bevezetett vénaszkenner, ami mára a Kubatov Gábor klubelnök elleni lázadás szimbólumává vált. Az ultrák állták a szavukat, többször megmutatták, képesek összefogni az ügyért.

A Ferencváros és az ultrák közötti tárgyalást a szurkolókat összefogó, Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül (SZSZJN) nevű Facebook-csoport tette közzé csütörtökön.

KÖZLEMÉNYFradisták! Az utóbbi időben számos fórumon elhangzott, hogy a szervezett szurkolói csoportok tárgyalásokat...

Közzétette: Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül2016. március 24.


Mit jelent pontosan a Tábor?

Az SZSZJN egy, a szervezett szurkolói csoportokat és a céljaikkal szimpatizáló Fradi-drukkereket

elvi síkon tömörítő szervezet.

Céljaikat egy évvel ezelőtt, az Újpest elleni meccs bojkottján tették közre.

2015. áprilisában az ultrák bojkottálták a Fradi-Újpest derbit, a Népligetben balhé nélkül drukkoltak a kivetítők előtt. A tömegben feltűntek az SZSZJN pólói és az EEE molinói is Forrás: Origo

Követeléseiket tíz pontban foglalták össze, melyekből akad, amely már teljesült is, más esetekben viszont engedtek.

Az SZSZJN tíz pontja

1. A problémák meglétének elismerése hamis sikerpropaganda helyett – valós párbeszéd elindítása a szurkolókkal.

2. A klub évszázados hagyományainak a tiszteletben tartása, a Ferencvárosnál különösen hangsúlyos és egyedi klub-szurkoló viszony és a „fradizmus" helyreállítása.

3. Vénaszkenneres beléptetés eltörlése és a szurkolói kártya fakultatívvá tétele.

4. A Ferencváros-szurkolók, szurkolói csoportok kriminalizálásának, lejáratásának a befejezése, kitiltások eltörlése.

5. Az idegenbeli mérkőzésekre kötelező és értelmetlen utaztatások megszüntetése, a hagyományos helyszíni jegyvásárlás lehetővé tétele.

6. A biztonsági szolgálat teljes körű megreformálása, a büntetett előéletű személyek elbocsátása, valódi szurkolói koordinátor(ok) kinevezése, eltiltási ügyekkel kapcsolatos eseti bizottság felállítása, átlátható működéssel.

7. A hagyományoknak megfelelő, eredeti Fradi induló visszaállítása, a klub valódi címerállatának számító sas visszacserélése, az egyéb klubszimbólumok tiszteletben tartása.

8. A stadion homlokzatán a Ferencvárosi Torna Club nevének és címerének megjelenítése.

9. A szurkolói adományokból is finanszírozott átvilágítás eredményének nyilvánossá tétele, a Ferencváros valódi károkozóinak felelősségre vonása.

10. A jelenlegi klubmodell átalakítása, szurkolói klubtagsági viszony kiszélesítése, belépési lehetőségek leegyszerűsítése, rendszeres szurkolói ankétok újbóli bevezetése.


Az SZSZJN gerincét a Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai adják.

A szurkolói csoportok között a világon mindenhol létezik egyfajta hierarchia. A Ferencváros esetében a hierarchia csúcsát a kapu mögötti tábor és annak vezetői jelentik. Jelenleg ezt a pozíciót a Green Monsters foglalja el, a tábor előénekese, egyben egyik vezére pedig Hamberger Ádám. Mellettük a koalíció része az EEE, melynek Magyar Balázs az egyik vezetője, de ide sorolhatjuk a 16-os szektort is, amely az SRK becenéven ismert Molnár Krisztiánhoz köthető, illetve az oldallelátó legmarkánsabb szereplőjét, a C-közepet. Ezek a szurkolói csoportok a céljaikkal szimpatizáló Fradi-drukkerekkel kiegészülve alkotják a Tábort, aminek ugyanakkor

választott vezetője, vezetősége nincs.

Ez abból a szempontból lehet fontos, hogy a különböző, egymással békét kötő csoportok célja és másodlagos motivációja más és más.

Összefogás van, de mi az ügy?

Kezdetben a vénaszkenner elleni közös harc kötötte őket össze, mára azonban vannak egyéb prioritások is, például a szurkolók és a Fradi Security kapcsolatának tisztázása.

A drukkerek és a Fradi Security közötti rossz viszonyt jelzi az utóbbiak gúnyneve is, a legtöbben ugyanis csak "szekusoknak" hívják őket, a rendszerváltás előtti román titkosrendőrségre, a Securitatére utalva.

Ferencváros szurkolóinak nagyon fontos kérdés a pirotechnika használata - is Forrás: MTI/Marjai János


Más csoportoknak a szkenner mellett legalább ilyen fontos a pirotechnikai eszközök használata, megint mások azért küzdenek, hogy a pártolói tagság intézményén, az FTC Baráti Körön keresztül a nyugati modellek alapján valós beleszólásuk legyen a klub életébe. Szintén nem mehetünk el az amnesztia kérdése mellett: a legerősebb csoport, a Green Monster vezetője, Hamberger, például, ki van tiltva a stadionból - a szurkolók a büntetések egységes eltörlését is követelték, és ebben a Fradi csütörtöki közleménye szerint el is érték a céljukat - egyet a sok közül. Az egységgel kapcsolatban talán szintén jelzésértékű, hogy a napokban a Fradimob árulással vádolta, és súlyosan megfenyegette a C-közép vezetőit - akik állításuk szerint ott sem voltak a Fradimob által említett egyeztető megbeszélésen. Vagyis a Táboron belül is vannak - lehetnek - repedések.

Nagy volt a nyomás Kubatovon

Az elmúlt időszak történései miatt Kubatov Gábor egyre nagyobb nyomás alá került. Ezek között voltak olyan megmosolyogtató ügyek, mint a Fradi-sas - amivel kapcsolatban szintén engedett a klub.

De nagy port vert fel a Puskás Akadémia elleni meccset népszerűsítő videó is, ám az igazán súlyos probléma az, hogy a Fradi-meccsek egyáltalán népszerűsítésre szorulnak. Az ominózus bajnokit 4858 néző tekintette meg a Groupama Arénában.

Hazai bajnokin ez a legalacsonyabb nézőszám a stadion történetében.

Eközben a Tábor több mint tízezer fővel demonstrált az NB III-ban játszott Csepel-FTC II. találkozón.

A bajnokavató sok mindenről dönthet

A folyamatos botrányokkal súlyosbított, egyre csökkenő nézőszám már önmagában kellemetlen lehet egy klubnak, különösen a bajnoki cím küszöbén. Szinte biztosan kijelenthető, hogy a Ferencváros a Paks elleni mérkőzésen, április 4-én ünnepelheti majd a bajnoki címet hazai pályán, és Kubatov Gábor egyvalamit biztosan nem akar: kongó lelátót, és demonstráló szurkolókat. Vélhetően ez is erősítette a szurkolói ankét összehívásának szándékát - ilyet egyébként 2013. októbere óta nem tartott a klub -, és a fogadókészséget az ultrákkal való kiegyezésre, ami egyébként - bármennyire is terhes vagy kellemetlen igazság ez az érintettek részére -

mindkét fél alapvető érdeke.

Arra a kérdésre, hogy ezzel a lépéssel sikerült-e a Ferencvárosnak maga mellé állítania a szurkolókat, illetve hogy meddig tart a Tábor egysége, a bajnoki döntő nézőszáma adhat majd konkrét választ elsőként.

A zöld-fehérek előnye 22 pont a második helyen álló, még nyolc mérkőzést játszó MTK Budapest előtt. A Ferencváros - amely legközelebb április 6-án a Paks ellen játszik hazai pályán - 2004 után lehet ismét bajnok.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!