Pedig jól indult a Hoffenheim számára a találkozó, Steven Zuber a 26. percben egy szép találattal vezetést szerzett a vendégeknek.
A második félidőben azonban jött a fordulat, a Wolfsburg Maximilian Arnold és Daniel Didavi góljának köszönhetően a 73. percre átvette a vezetést. Szalai Ádám 1-1-es állásnál, az 58. percben lépett pályára, csak egy lövésig jutott a mérkőzésen.
Érdekesség, hogy a Hoffenheim ezen a mérkőzésen ugyanannyi gólt (2) kapott rögzített szituációból, mint az előző 19 fordulóban összesen, illetve ugyanúgy 1-0-s vezetésről kapott ki, mint két héttel ezelőtt a Leipzig vendégeként. Ezek után nem meglepő, hogy a 2016-2017-es szezonban Julian Nagelsmann együttese vesztette a legtöbb pontot (18) azokon a találkozókon, amelyeken vezetett.
A Hoffenheim ezzel nagy lehetőséget mulasztott el, hiszen egy győzelemmel (és a Frankfurt, valamint a Dortmund vereségével) a dobogó legalsó fokára is felléphetett volna, de nem tette.
A Tippmix-gyilkos 20. forduló óriási nyertese ezzel a Bayern München lett,
a listavezető bajorok mögött minden csapat kikapott a hetedik helyig bezárólag.
Bundesliga, 20. forduló:
VfL Wolfsburg-1899 Hoffenheim 2-1 (0-1)
SC Freiburg-1. FC Köln 2-1 (1-1)
szombaton játszották:
Schalke 04-Hertha BSC 2-0 (2-0)
SV Darmstadt-Borussia Dortmund 2-1 (1-1)
FC Ingolstadt 04-Bayern München 0-2 (0-0)
Bayer Leverkusen-Eintracht Frankfurt 3-0 (1-0)
RB Leipzig-Hamburger SV 0-3 (0-2)
Werder Bremen-Borussia Mönchengladbach 0-1 (0-1)
pénteken játszották:
FSV Mainz 05-FC Augsburg 2-0 (1-0)