Detroit, Cincinnati és Sacramento is olyan remek pályázati anyagot nyújtott be, amelynek felülvizsgálata több időt vesz igénybe"
- áll az MLS csütörtöki közleményében, amelyből az is kiderült, hogy a végleges döntést még az év vége előtt bejelentik.
Az MLS emlékeztetett arra, hogy az 1996-ban, tíz csapat részvételével indított liga idei küzdelmeiben már 22 együttes vett részt, míg a Los Angeles FC 23. klubként a következő szezonban csatlakozik a mezőnyhöz.
Don Garber, a liga illetékes vezetője elárulta: a résztvevő csapatokat tekintve előnyben részesítik a páros létszámot, amely lehetővé teszi, hogy hétvégenként mindenkinek legyen mérkőzése.
A Nashville esetében egyelőre nem tudni a csatlakozás időpontját. Ennek oka, hogy 2014-ben a David Beckham által menedzselt Miami kapta meg a jogot, de mivel stadionhelyzete azóta sem rendeződött, még mindig kérdéses, mikor vehet részt a bajnoki sorozatban.
Korábban az MLS 2017 végére ígérte annak a két klubnak a kijelölését, amelyek 2020-tól szerepelhetnek az élvonalban.