Magabiztos Roma-győzelem a rekordok mérkőzésén

AS Roma, Edin Dzeko
Edin Dzeko a nyolcadik gólját szerezte a Serie A idei szezonjában
Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának nyitómérkőzésén az AS Roma több mint nyolcvan percet emberelőnyben játszva 3-1-re legyőzte az újonc Spalt a Stadio Olimpicóban.

A fővárosi csapat a kilencedik percben került emberelőnybe,

a ziccerben kilépő Edin Dzekot Felipe hátulról visszarántotta. A brazil játékosnak ez volt a 11. kiállítása, amióta Serie A-ban futballozik. Ez a legtöbb a bajnokság történetében. Az első piros lapját még 2006-ban kapta a Lazio ellen, szintén a Stadio Olimpicóban.

Tíz percben belül megszerezte a vezetést a Roma.

A kiállításban főszerepet vállaló bosnyák támadó Stephan El Shaarawy védelem mögé belőtt labdáját vette le, majd egy pattanás után öt méterről a bal alsó sarokba lőtt. Dzeko eddig 24 csapat ellen lépett pályára Olaszországban, és már 23-nak sikerült betalálnia.

Edin Dzeko a nyolcadik gólját szerezte a Serie A idei szezonjában Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A 32. percben Eusebio Di Francesco csapata növelte az előnyét.

El Shaarawy csapott le egy kipattanóra, majd a kapunak háttal állva a holland Kevin Strootmant szöktette, aki öt méterről a hálóba bombázott.

A második félidő elején végképp eldöntötte a meccset a Roma.

Az 53. percben Aleksandar Kolarov baloldali beadására Lorenzo Pellegrini érkezett lendületből, és öt méterről védhetetlenül fejelt a kapuba. Két perccel később kozmetikázta az eredményt a Spal. Konsztantinosz Manolasz hozott össze egy tizenegyest. A labda mögé Federico Viviani állt, aki panenkázni próbált, azonban a Roma kapusa, Alisson parádés mozdulattal visszanyúlt a labdáért és a felsőlécre ütötte. Balszerencséjére a kipattanó Viviani elé került, aki másodszorra nem hibázott. A folytatásban az eredmény már nem változott, bár

az AS Romának 35 kapura lövése volt, ami rekord a Serie A idei szezonjában.

Serie A, 15. forduló
AS Roma-Spal 3-1 (2-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 38 21 11 6 72-42 30 69
GY
GY
GY
GY
V
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 38 17 12 9 61-46 15 60
V
GY
D
GY
GY
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista